aug
12

Édes-savanyú csirke

Címkék: édes sós főétel | Szerző: modoc | 9:49 pm

Ennek a posztnak a főszereplője nem én leszek, hanem (megint) a Knorr. Nem is az én dicsőségem ennek az ételnek a finomsága, de mégis bejegyzem, hátha valaki nem ismeri ezt a csodát, és éppen e bejegyzés által nyer ötletet.

Hozzávalók:

1 üveg Knorr édes-savanyú mártás

1/2 kg csirkemellfilé

1/2 mokkásnaál só

1/2 mokkáskanál bors

2 tasak Riceland Opál rizs (mondom hogy ez mindent visz)

1 mokkáskanál só a rizs főzővizébe

Na, akkor csapjunk a lovak közé:

Vizet szokás szerint felforraljuk, sózzuk, belevágjuk a rizsestasakokat, kivárjuk a 20 perc főzési időt, lecsepegtetjük majd tálba borítjuk. Ezzel sok dolog nincs.

Különben magával a mártással sem sok, kábé annyi volt a meló, hogy összedaraboljam a csirkemellet. (Imádom ezt csinálni, mert puha, mint a vaj) Kb. 2-3 evőkanál felhevített olajra kell dobni a csirkekockákat:

És ilyen amikor már kifehéredtek, ilyenkor lehet már sózni meg borsozni:

2 deci víz jön most rá és egy fedő, majd 20 perc nyugalom. :) (A húsnak takaréklángon, számunkra teljes gőzzel! :))

Ha letelik a pihenőidőnk, levesszük a fedőt, és nagyángon elpárologtatjuk a vizet a hús alól. Ez kb. 10 perc alatt megvan. (Tudom, hogy elvileg a csirkemellnek nem kell 20+10 perc, de az én párom annyira háklis a rágós húsra, hogy biztos ami biztos alapon mindig minimum 30 percig főzöm még a csirkét is.) A kép előterében pedig ott figyel kis barátunk a Knorr szósz. :-) Szeressük!

Most jön majd a kedvenc részem: Bele kell borítani a serpenyőbe a szószt, és laza 5 perc alatt összerotyogtatni.

Mivel ez szintén elvitelre szánt étel, így íme hát a porciók (a jobboldali az női adag):

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kockasterito.blog.hu/api/trackback/id/tr581305954

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

1nnervision 2011.02.03. 15:15:41

Épp most csináltam meg,csak nem knorr-ból hanem Uncle ben's-ből,nemhiszem hogy nagy különbség lenne:)És nagyon finom,köszi az ötletet!

modoc 2011.02.03. 15:19:07

@Dr.Erwin: Szia! Én is csináltam a héten, azóta áttértem az Uncle Bensre én is, és abból is az extra ananászos változatot szeretem, akkora ananászok vannak benne és olyan puhák hogy már-már őszibaracknak érződnek. :-)
süti beállítások módosítása