Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.
aug
12

Hétközben kétszer szoktam főzni, általában hétfőn és szerdán, és igyekszem olyan mennyiséget kreálni, hogy 4 adag legyen belőle. Miért szükséges ez? Mert a munkahelyen nincs menza, azt tudjuk csak megmelegíteni és megenni, amit otthonról viszünk el magunkkal. Ezért mindig előre kiporciózom az ételt, hogy reggelente csak be kelljen pakolni a táskáinkba. Azért 4 adagot porciózok, mert egy ételből két napig eszünk. Olyan ételeket szoktam kigondolni, amelyek gyorsan elkészülnek, jól eltarthatóak hőtőszekrényben esetleg fagyasztóban, és nem utolsósorban, finomak is. :) E hét hétfőjén a paradicsomos húsgombócra esett a választásom.

Mielőtt bármihez is hozzákezdenénk tegyünk fel gyorsan a tűzhelyre egy lábasnyi vizet, és vagdaljunk bele 1 TV paprikát, majd szórjunk a vízhez 1 mokkáskanál sót.

Hozzávalók a húsgombócokhoz:

25 dkg darált sertéshús

2 gerezd zúzott fokhagyma

1 tojás

2 evőkanál rizs

1 mokkáskanál pirospaprika

1/2 mokkáskanál só

1/2 mokkáskanál ételízesítő

késhegynyi bors

késhegynyi őrölt kömény

A fenti dolgokat egy tálba kell halmozni, és nedves kézzel alaposan össze kell gyúrni.

Az én masszám nem lett túl masszív, :) de azért összeállt annyira, hogy gombócokat tudjak belőle formázni.

Ha felforrt a TV paprikás vizünk, akkor egymás után belepotyogtathatjuk a gombócokat a lábasba a paprikaszeletek mellé. (Nekem 9 db gombócom lett.) Ilyenkor már elég ha takaréklángon fő, és kell úgy kb. fél óra mire a húsombócok megfőnek. Ha  a főzés után kb. 10 perccel  kóstolásra a húsgombócok főzővize nagyon sótlannak tűnik, akkor tegyünk még bele pár csipettel.

A gombóckák szépen főnek maguknak, mostmár foglalkozzunk a paradicsomszósszal.

Hozzávalók a paradicsomszószhoz:

Egy üveg (kb. 360 g) sűrített paradicsom

2 evőkanál zsír

3 evőkanál liszt

3 evőkanál cukor

3 csipet só

Először is rántást készítünk, ami abból áll, hogy a takarékon megolvasztott zsírhoz hozzáadjuk a lisztet és folytonos kavargatás melett kb. 3 percig pirítjuk.

Ha ezzel megvagyunk, egész egyszerűen beleborítjuk a sűrített paradicsomunkat:

Elkeverjük a rántást a paradicsommal, és megöntözzük kb.1 liter vízzel. Figyelem: Inkább sűrű legyen, mint túl híg, hiszen a sűrűt még higíthatjuk, a hígból viszont már nem lesz paradicsommártás, legfeljebb leves. (Magyarul: Kb. 2 decinként adagoljuk azt az 1 liter vizet, hogy közben ellenőrizni tudjuk, elbír-e a szószunk mégegy pohárral, vagy akkor már túl híg lesz.) Ízesítésül a fenti mennyiségű cukrot és sót tesszük bele, de természetesen folyamatos kóstolásál ez még korrigálható ízlés szerint.

Közben, (mint azt a mellékelt ábra is mutatja, a szoszédos gázlángon már szépen rotyognak a húsgombócok. Mmmmmm, fincsi, mi? ;)

És íme a porciók, ezúttal terítő nélkül:

Mi jót ettünk belőle, friss ropogós héjú, foszlós belű kenyérrel. Csak ajánlani tudom!

UPDATE: Ma reggel mintegy fejbekólintás, úgy ugrott be a tudatomba, hogy Anyu úgy szokta, hogy a paradicsomszószhoz adandó kb. 1 liter víz fele az a hús főzővize, tehát kb. fél liter. (Ezt érdemes szűrőn keresztül önteni, természetesen csak azután, miuán megfőtt  hús.) Ez a paprikás húsos víz klasszul árnyalja majd a paradicsomszósz ízét. Hát...valahogy azért csak leküzdöttük enélkül is, nagy duzzogva... :D

A bejegyzés trackback címe:

http://kockasterito.blog.hu/api/trackback/id/tr821305777

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

Civil Kurázsi 2010.01.18. 10:40:04

Ez az egyik kedvenc kajám, de anya nagyon ritkán csinált, mert a családban csak én szeretem, ő meg csak kondérnyit tud főzni belőle...

Szívesen megcsinálnám magamnak, de meg vagyok löve, mert házi paradicsomból csinálnám, amolyan üveges, nagymamaféléből, csak nem tudom, hogy akkor abból mennyit kell beleöntenem?

Help, please, éhezem...! :D

modoc 2010.01.18. 10:45:28

@Civil Kurázsi: Épp paradicsomlevest főztem tagnap, és ott láttam a még otthonról hozott feljegyzést. A házi üveges paradicsom általában fél literes, ehhez Anya még kb. 3 deci vizet önt hozzá, hogy megfelelő mennyiségű és ízű/állagú, stb cumót kapjon, a továbbiak meg ugyanúgy, mint fentebb olvasható. Azt tudom, hogy ha sűrített paradicsomból szeretnénk előállítani házi üveges paradicsom állagú dolgot, akkor fel kell hígítani dupla annyi mennyiségű vízzel, mint amennyi sűrített parink van. Remélem ez a válasz kielégítő volt. :-) Ha valami nem világos, kérdezz, megpróbálok segíteni! Kellemes főzőcskézést! ;-)

tErika 2010.02.19. 15:04:13

@Civil Kurázsi: Attól függ mennyire sűrű a házi paradicsom. Én is abból készítettem, de én nyáron főztem sűrűbb paradicsom levet (inkább már sűrítmény lett tényleg) meg hígabbat is. Azt is megpróbálhatod, hogy hagyod leülepedni a paradicsomlevet és a tetejéről azt az egy-két dl vizet lekanalazgatod, vagy előzőleg forralod addig, amíg el nem gőzöli a felesleges mennyiségű vizet. Azonban egy rántásnál vagy keményítős habarásnál hamar meg tud oldódni ez a probléma. Valaki keményítőt tesz a szószba, és az pikk-pakk megoldja a kérdést.

che1990 2010.04.20. 19:44:14

Hali!
Elkészítettem,és nagyon finom lett,majdnem mint anyukámé:)
Ráadásul annyira szétszórt vagyok hogy elfelejtettem rizst venni,de még így is nagyon hamar befaltuk,mert finom lett.
Szóval sokadszorra:Köszi a receptet Modoc!

modoc 2010.04.22. 12:06:05

@che1990: Szia! :-) Én is megcsináltam tegnap újból, nemsokára tesztelem, mert itt az ebédidő! :-)

páva vagyok hagyjatok repülni 2010.05.20. 09:39:27

Szia!
Kihagytam a tojást. Így könnyebben formázható maradt és szét sem főtt. Helyes kis gombócok lettek. Köszi a receptet, szió!

tünci5 2011.05.19. 14:05:54

kedves receptíró! ez az egytál étel nagyon finom és az én kis családom kedvence is. köszönjük a receptet.tünci

gr65 2011.06.15. 18:37:28

Ma a fönti recept segítségével elkészítettem életem első paradicsomos húsgombócát, és nagyon finom lett. Eddig azért nem főztem soha, mert senki sem szerette a családból, ám úgy döntöttem, megkockáztatom, hátha... és el is fogyott!
Úgyhogy nagyon hálás vagyok a receptért.

QZI 2011.07.01. 11:58:08

Ma vége van a bölcsinek és egyedül vagyok itthon a két és fél éves lányommal. Megkérdeztem, mit szeretne enni ebédre és hát persze hogy paradicsommártást húsgombóccal :) Soha életemben nem csináltam még, de ez a recept annyira egyszerű volt, hogy megpróbáltam. Nagyon finom lett. Akkora adagot evett belőle, hogy ketté állt a füle :) Nagyon ízlett neki, már csak arra vagyok kíváncsi az anyukája mit fog hozzá szólni.
Köszönöm a finom receptet.

modoc 2011.09.03. 10:23:01

@QZI: Nagyon meghatódtam, örülök, hogy bevált a recept. :-)

Atesz1987 2012.04.16. 18:16:23

Én is megcsináltam. Sok receptet kellett átnéznem, mire találtam olyant, ami olyan, mint anyukámé. Ez volt az. Először csináltam, és sikerült. :) Köszönöm szépen! 25/F

ria84 2012.05.31. 13:13:34

Én is megcsináltam. Nagyon finom lett :)
Köszönöm a receptet.

KicsiMuffin 2012.06.05. 20:25:40

Én is megcsináltam... nagyon finom lett! :)