aug
30

Gombás melegszendvics

Címkék: vacsora sós húsmentes | Szerző: modoc | 1:58 pm

Egy nagyon finom vacsoraételt fogok itt most közzétenni. Amellett, hogy vegetáriánusok is fogyaszthatják, igazán nagyon finom!

Hozzávalók:

20 dkg gomba

4 db sajtos bagett

2 evőkanál margarin

10 dkg póréhagyma (egy kis darab)

4 evőkanál főzőtejszín

1 tojás sárgája

10 dkg reszelt sajt

só, bors

Először mindig a rabszolgamunka jön. Megpucoljuk és felszeleteljük a gombát, és a hagymát.

A fentieket rádobjuk a 2 evőkanál olvasztott margarinra, sózzuk borsozzuk. Mindezt közepes lángon. A fűszerezéstől a gomba levet fog engedni, de az nem baj, sőt, abban tud majd szépen párolódni.

Mindeközben párhuzamos szálon egy másik eseményt is kell futtassunk. A bagettek tetejét levágjuk, és az ujjainkkal mélyedéseket nyomkodunk a puha belsejébe. Felsoroktatjuk őket egy tepsibem. Valahogy így:

Ha ez megvan, akkor betoljuk az előmelegített sütőbe, és szintén közepes lángon pirítós sütünk belőle, kb. 5-10 perc alatt. Ha kihúztuk a sütőből, akkor kenegessük meg margarinnal és tegyük félre.

 

 A gomba is jó lesz lassan, kb. 15-20 perc elég neki ahhoz, hogy puhára párolódjon. Ekkor rákanalazzuk a tejszínt, és kb. 5 perc alatt összeforraljuk.

Ezután már el is zárhatjuk a gázt a serpenyőnk alatt. A még forró masszába belekeverjük a reszelt sajt felét, és a tojás sárgáját.

Ezzel a masszával töltjük majd meg a bagettjeinket, majd a maradék reszelt sajttal betakargatjuk a kis hajóinkat. :)

A sütőnk jól átforrósodott a pirítóskészítés miatt, így most szépen visszatolhatjuk művünket. Süssük tovább kb. 10 percig, és már tálalható is.

A bejegyzés trackback címe:

https://kockasterito.blog.hu/api/trackback/id/tr71348453

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

irrelevant 2009.08.30. 16:43:07

Anyám! Ez de isteni lehet!

che1990 2010.03.03. 10:03:40

Kipróbáltam:)nagyon finom.
Igaz,én a póréhagymát vöröshagymával helyettesítettem.Ha legközelebb ilyet csinálok,akkor az sonkás-gombás lesz.Szerintem úgy még ennél is finomabb lesz.
Köszi a receptet!
süti beállítások módosítása