sze
8

Lecsós hús

Címkék: sós főétel | Szerző: modoc | 10:55 pm

Van az úgy az emberrel, hogy nem is tudja pontosan mit enne, a lényeg, hogy legyen jó szaftos, füstölt ízű, amolyan igazán magyaros. Engem is elért ez az állapot nemrég, így saját kúfőből megalkottam ezt a csodát.

Hozzávalók:

0,5 kg sertés vagy pulykahús

10 dkg fehérszalonna

1 közepes fej vöröhagyma

1 üveg lecsó

1 mokkáskanál pirospaprika

1 mokkáskanál ételízesítő

1 mokkáskanál cukor

1/2 mokkáskanál bors

Először a hozzávalókkal kell bíbelődni: a húst csíkokra, a hagymát karikákra, a szalonnát kockákra vágjuk, valahogy így:

A szalonna alá befűtünk, persze elég csak takarékon, mert hajlamos összebűzölni a lakást. :O Ablaknyitás mindenképpen javasolt! Ha 5-10 perce már olvadoz, és elég zsírt eresztett maga alá, jöhet rá a hagyma is. Ezzel további 5-10 percet sisteregtetjük. A szalonna jó alapot biztosít majd nekünk, mivel az fogja megadni az egész étel zamatát.

Ha kicsit a hagyma is összefonnyadt, szórjuk rá a pirospaprikát a műre, majd borítsuk a serpenyőbe a husit is.

Várjuk meg, még a hús kifehéredik. Ehhez a művelethez tekerjük fentebb a lángot. Kavarjunk rajta egyet-kettőt, hogy gyorsítsuk a folyamatot.

Ha a hús szépen megpirult, öntsük nyakon a lecsóval. Ez a kedvenc részem! :-)

Fűszerezzük meg a drágaságot az ételízesítővel, a cukorral és a borssal, várjuk meg, még felforr, és kóstolásra ítéljük meg, hogy elég ízes-e már. Innentől nagyon egyszerű dolgunk van: Vegyük ismét takaréklángra, jótékonyan takarjuk be egy fedővel, és hagyjuk hagy főljön a levében. :-) A pulykahús 30-45 perc alatt puhul meg, a sertésnek akár 60 perc is kell. De azt mindig kóstolással döntöm el, hogy szétomlik-e már a számban.

Jelentem, szétomlott! :-)

A köret ezúttal is a jól bevált zacskós opálrizs. Erontani sem lehet, forró sós vízben 20 percig rotyog, majd a tányérunkra pereg.

Egy tanács: Aki szeretné kicsit pikánssá tenni, az félúton belenyomhat 1-2 cm csípős Pirosaranyat is. Hát mit is mondjak, nem rontja el! ;)

A bejegyzés trackback címe:

https://kockasterito.blog.hu/api/trackback/id/tr551369986

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csudri82 2009.09.09. 15:25:15

Legalább négyszer megnyaltam a számat azalatt a néhány perc alatt, amíg elolvastam.

Én nem csíkokra vágott hússal, hanem szeletekre vágott csirkemellel csinálom, szintén rizs a köret. Imádom!

regisztráltam · http://href.hu/x/cdde 2009.09.10. 16:53:15

Tök jók a posztok. egyszerű, fényképes, gyors kaják

modoc 2009.09.11. 08:57:40

@csudri82: Én is szoktam szeleteket is csinálni, úgy is isteni. :-)

failblog 2009.09.13. 17:47:01

Ezt ma megcsináltuk, jelentem istenkirály lett, kösz a tippet :)

modoc 2009.09.15. 11:38:14

@failblog: :))) Szívesen máskor is! ;)

ivinettianya 2010.05.16. 08:55:47

Valami Isteni ez a hami, mi pirított tarhonyával ettük, kóstoljátok meg azzal is, fenséges!! :)
Köszönöm a receptet!

strandpapucs 2011.10.05. 16:29:00

ez lesz ma a vacsi, pont ilyen receptet kerestem :)
süti beállítások módosítása