feb
28

Gondoltam magamban, hogy de jó volna valami túrós édesség, de nem ám gyümölcsös túrós, mint eddig, hanem ezúttal inkább csokis. Netes kutatásaim eredményeképpen hamar rá is találtam egy tökéletesnek tűnő receptre, amit gyorsan ki is próbáltam. Hogy hogy sikerült? Döntsétek el Ti! ;-) Segítségképpen annyit elárulok, hogy az íze tökéletes összhangban volt a kinézetével!

Hozzávalók a tésztájához:

6 dkg liszt

1 kávéskanál sütőpor

3 evőkanál kakaópor

2 tojás

6 dkg cukor

A lisztet a sütőporral és a kakaóval kevertem össze. Érdemes a kakaót is és a lisztet is átszitálni, így biztos, hogy mindkettőnek finom, csomómentes állaga lesz.

A tojásokat pedig a cukorral habosítottam össze géppel, kb. 4 perc alatt.

A fenti két dolgot elegyítettem óvatosan fakanállal, majd belecsorgattam egy 24 centis átmérőjű kerek tortaformába, amelyet előzőleg margarinoztam, liszteztem. Ne ijedj meg, hogyha nagyon kevésnek látod, én is azt hittem, hogy duplaennyire volna szükség, de végül megnőtt sütés közben. :-) Csak elég nehéz volt szépen elsimítani a formában, mivel kb. 1 centi volt mindössze a magassága nyersen. Aztán 12 perc múlva így vettem ki a sütőből:

Nagyon remek, ezzel el is készült az alapunk. Erre jön rá az észbontóan finom krémecske. Nade nézzük hogyan áll össze:

Hozzávalók a krémhez:

10 dkg porcukor

1 vaníliarúd

1/2 citrom leve

2,5 dl tejszín

1 dl tejföl

50 dkg túró

1 lapos evőkanál zselatin

A porcukrot két kanál forró vízben elkevertem, mivel a torta a későbbiekben sütve már nem lesz, és nem jó az, ha ropog a cukor a fogunk alatt.

Ezek után jöhet a túrócska, én ilyen darabosat vettem, mert a mai rudik nekem túlzottan krémesek, mostanában már a pöttyös is, pedig fincsó a szemcsés is.

Persze azért jót áttörtem a túrót villával, majd beletettem a tejfölt, a citromlevet és a vaníliarúd kikapargatott belsejét. Itt halkan megjegyzem, hogy vaníliarudat életemben először kapirgáltam, hát mit mondjak, elég furi volt már a szaga is, valahogy jobbra számítottam. De aztán beszemcsézte feketére a túrókrémet, és ez valahogy olyan guszta lett. Na meg az íze... Nyamm :-)

A zselatinra nem érdemes sok időt vesztegetni, félni sem kell tőle. :-) Elkeverjük 1 dl vízben, majd alágyújtunk, és takaréklángon addig kevergetjük folyamatosan, ameddig már gyöngyözni nem kezd a teteje. Egyes vélemények szerint nem kell felforralni, de szerintem akkor sem lesz semmi baja, feltéve ha tényleg egyfolytában keverjük és ha forrás után egyből elzárjuk. Kb. 2-3 perc alatt el is felejthetjük az egészet.

A fenti kis zselatinos folyadékot is keverjük el a túrókrémmel. Most már csak a tejszínhab van hátra. Essünk neki gép habverővel, és kb. 4 perc alatt legnagyobb fokozaton gyártsunk habot belőle. Figyelem: túl sokáig ne verjük, mert vaj lesz belőle hab helyett.

A habot is adagoljuk a krémünkbe:

Ekkorra már biztosan kihűlt a piskóta, amit én nem vettem ki a formából, lévén, hogy nem használtam sütőpapírt. Csak megtörölgettem a forma azon részét, amit kivajaztam ugyan, de addig nem nőtt fel a piskóta. Aztán csak ráhalmoztam a tésztára a finom tejszínhabos túrós masszát. Befejezésként cukrozatlan kakaóport szitáltam rá, és a hűtőben szunnyadt egy éjszakát. :-)

Másnap kipihenten ébredt, és méltán lett a vasárnapi ebéd megkoronázója:

PS: A tetejére kakaópor helyett tehetünk olvasztott étcsokit is. Ekkor olvadás után tegyünk bele 1-2 teáskanál olajat, hogy szép fényes legyen a máz. Ha megszilárdult, forró késsel szeleteljük, hogy ne törjön össze a csokibevonat.

A bejegyzés trackback címe:

https://kockasterito.blog.hu/api/trackback/id/tr341796516

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kacce 2010.03.02. 14:36:10

Nyami, ezt vartam. Ha eljutok turot venni, akkor feltetlenul nekiallok a hetvegen. Sajnos itt csak a lengyel boltban van turo, ugyhogy nemi utanajarast igenyel a dolog.
süti beállítások módosítása