már
18

Hát Gyerekek, nem hiszitek el hogy jártam! Összerittyentettem egy fajintos kis kosztot amit azon frissiben be is tápoltunk, igenám, de annak ellenére hogy fotóztam, (nemisakárhogy sztem!) mégis elfelejtettem posztolni. Ma molyoltam kicsit a memóriakártyán és ráakadtam, csak mivel ez olyan "vanotthongomba milegyenbelőle" típusú rögtönzött étek volt így már nem tom hogyan is volt pontosan, de megpróbálom rekonstruálni a zeseményeket, márcsak azér is, mert tökjó képek születtek és sajnálnám ha nem látnátok. :-)

Hozzávalók:

30 dkg szeletelt gomba

2 szál újhagyma

1 teáskanál só

1 kávéskanál bors

30 dkg csirkemell csíkokra vágva

5 dkg vaj

3 dl tejszín

1 teáskanál liszt

apróra vágott petrezselyemzöld

A gombát a hagymával megpirítjuk a vajon és fűszerezzük. Lehet ízlés szerint mással is, én most itt a sót meg a borsot írtam. Gondolom csipet majoranna sem rontja el. A gomba a sótól levet fog ereszteni, ha ez mégsem következik be, akkor önthetünk alá vizet, de csak kb. 1 decinyit.

10 perc után jöhetnek a husikák is a serpenyőbe, kifehérítjük és kb. 25 perc alatt megpuhítjuk, majd kicsit meg is pirítjuk. Kóstoljuk meg, hogy puha-e már, már csak azért is, mert ilyenkor még korrigálhatjuk ha ízetlen az étel.

Ha ez megvan, akkor megszórjuk a liszttel,

és ráöntjük a tejszínt, majd végezetül megszórjuk a friss petrezselyemzölddel. Ekkor már csak 5 percet kell adni neki, és tálaláskész a krémes fincsiség.

Rizst főztem ki mellé, de sztem burgonyakrokettel is megállja a helyét. :-)

A bejegyzés trackback címe:

https://kockasterito.blog.hu/api/trackback/id/tr611851117

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

che1990 2010.03.25. 03:56:34

Hali! Barátnőm elkészítette nekem ezt pár napja...szerintem nagyon finom lett...és nem mellesleg,ez is az elronthatalan kategóriába tartozik.
Kösz a receptet!

che1990 2010.03.25. 03:57:34

Hali! Barátnőm elkészítette nekem ezt pár napja...szerintem nagyon finom lett...és nem mellesleg,ez is az elronthatalan kategóriába tartozik.
Kösz a receptet!

sacu 2011.09.07. 12:16:26

Sziasztok drága megmentőim:) mióta ide járok olyan finomakat és változatos hamikat főzők, hogy mostanában semmit sem kell kidobnom.csak egy valamit kérnék tőletek valaki megírná nekem ha valamelyik ételt még töbször szeretném elkészíteni ,hogy találom meg?(nagyon izlett a családnak a tejszínes gombás ragu ) köszönöm a receptet:):):)

bleki90 2013.07.14. 13:29:30

Kedves modoc!
Újdonsült háziasszony vagyok, az elsők között készítettem el ezt az ételt a recepted alapján, én tésztával tálaltam. Nagyon finom lett! :) Biztosan több receptedet is megcsinálom majd, mert igen kicsi még a repertoárom. :) Köszönöm neked!
süti beállítások módosítása