aug
9

Ezt a címet azért érdemelte ki, mert egy héten belül kétszer is elkészítettem, és összesen kb. 10 különböző ember állította egybehangzóan, hogy állati finom. :-) Úgyhogy nem is késlekedem vele többet, hanem közkincsé teszem. (Ja, és mint azt tőlem megszokhattátok, ez is 30 perc alatt elkészül)

Hozzávalók:

2 csomag babapiskóta

fél liter feketekávé

1 db rumaroma

2 db tojás

15 dkg cukor

25 dkg natúr vajkrém (Rama margarin, vagy teavaj nem jó!!!)

5 dl tejszín

3 teáskanál étkezési zselatin (Horváth Ilona féle)

1 dl tej

3 evőkanál kakaópor

A zselatin elkészítésével érdemes kezdeni, mert annak langyosra kell hűlnie a felhasználása előtt. (Figyelem:langyosra, nem pedig hidegre!) Az elkészítése úgy zajlik, hogy 3 teáskanálnyi zselatint elkeverünk 1 dl hideg tejben. Ne zsuttyantsuk bele hirtelen 3 teáskanállal a tejbe, hanem inkább szitáló mozdulatokkal, fokozatosan, állandó kevergetéssel tegyük bele. A zselatin ugyanis elég kényes dolog, hajlamos összecsomósodni. Ha benne van a tejben, és szépen elkeveredett, akkor takaréklángon alágyújthatunk és kevergessük, ameddig fel nem forr. Mivel csak 1 dl tejről van szó, így ez kb. 5 perc alatt be is következik.

Ezután húzzuk félre a tűzről, és hagyjuk hűlni, ameddig nekilátunk a krémnek:

Ami feltétlenül szükséges ehhez, az egy gépi habverő, és egy kapcsos tortaforma. Első lépésként a tojásokat kell habosra keverni a cukorral.

Ha ez megvan, mehet bele a natúr vajkrém is, és azzal is tovább kell keverni, még újból szép habos nem lesz.

Elővesszük a két darab, 0,25 literes habtejszínünket is, és mindkettőt belelocsoljuk a tálunkba. Ezzel kb. 5 percig verjük, legnagyobb fokozatra kapcsolva a gépet.  Közben a rumaroma kb. 1/3-át is csorgassuk a krémbe. Ilyesmi lesz a végeredmény:

Éles szemű megfigyelők láthaják, hogy a zselatin is ott várakozik, hogy a krémhez adódjon. :-) Keverjük hát ezt is bele gyorsan! Ezzel a krém meg is van.

A babapiskótákat a lefőzött forró kefetekávébe kell mártani. Éppen csak mártsuk bele, mert ha sokáig ázik benne, akkor nem lesz finom a Tompikának a keksze! :-D Tegyünk a kávéba is rumaromát, lehet többet is, kevesebbet is, én 1/3 üvegcsényi rumaromát teszek a kávéba, de van, aki ennél rumosabban igényli. Ízlések és pofonok...

Igyekeztem az optimális helykihasználásra:

Legalulra piskóta kerül, majd krém. A krémre minden rétegnél kakaóport szitáltam. Általában 2 réteg készül, és legfelülre krém kerül, és arra befejezésül kakaószitálás. Ezt a tortát nem kell sütni, csak hűtőben pihentetni pár órát, vagy egy teljes éjszakát. Ekkorra szépen megdermed a krém a zselatintól, és majd könnyen leemelhető lesz a tortától a kapcsos forma oldala.

Ideális szülinapi tortának is: :-)

 De ledigeálisabb az ízlelőbimbóink számára! :-) Jó étvágyat hozzá!

UPDATE: Nagyon kell vigyázni a vajkrém vásárlásánál. Sokan eltévesztik és margarint vagy vajat tesznek a krémbe, de a vajkrém az egy egészen más termék, és csak ezzel lesz finom a torta. Ilyet kell keresni a boltban:

És még ezzel sem árt vigyázni, mert kapható magyaros, metélőhagymás, stb. változatban, és az nem jó, csak a natúr! A képen a Milli terméke látható, de tökéletesen megfelel a Tesco gazdaságos, vagy az S-Budget is.

A bejegyzés trackback címe:

https://kockasterito.blog.hu/api/trackback/id/tr331298919

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pankanya 2009.08.30. 22:54:29

Nyáron én is nagy tiramisu-fun lettem, de még a tortás változatot nem próbáltam. Istenien néz ki!

Vajkrém - szerintem nem érdemes kispórolni a mascarponét, mióta a lidliben kb 300-ért kapható!

kacce 2009.08.30. 23:53:36

Mióta feltettem a receptet már másodjára csináltam tiramisut...

kacce 2009.08.30. 23:54:21

@kacce: vagyis feltetted... áááá, szokásos félregépelés...

kisbéka 2009.09.04. 14:45:51

hmmm, tényleg isteni, it nincs lidl, úgyhogy nagyon örültem, hogy megúszom a 800 forintos mascarponét.
én nagyon utálok zseltiont asználni, úgyhogy anélkül csináltam, igaz, nem tortaformában, hanem jénaiban, és nem pár órát hagytam állni (6 óra múltán még folyt), hanem délben megcsináltam, és másnap reggelre lett jó az a része ami megmaradt (nem sok...)
egyszóval, ha van valakinek több ideje várni rá, és nem kapcsos tortaformában szeretné csinálni, az összes többi fenti előírást betartva zselatin nélkül is a világ legfinomabb tiramisuja lesz belőle, még szeletelni is lehet.
köszi!

kacce 2009.09.06. 21:02:17

Nekem zselatin nélkül nagyon folyós a krém, és eddig mindig elfogyott olyan hamar hogy nem volt idő kivárni mire megdermedt volna :)

modoc 2009.09.07. 08:41:13

@kisbéka: Köszi a dicséretet, örülök, hogy tetszik. :-)

szandra0903 (törölt) 2009.11.04. 10:42:29

Szia!

Nagyon tetszik a recept. A párom imádja a tiramisut. Szeretném megkérdezni, hogy a vajkrém helyett lehet-e bele mascarponet rakni?
Előre is köszi:-)

modoc 2009.11.04. 11:25:12

Szia Szandra! Szerintem mascarponéval ugyanolyan finom lesz. :-)

Ilda0920 2009.11.18. 22:17:00

Sziasztok!
Én kipróbáltam vajkrémmel is és mascarponéval is. Sokkal finomabb a mascarponéval!

modoc 2009.11.19. 08:28:28

@Ilda0920: Szuper, én is ki fogom próbálni mascarponéval is. :)

ropppy 2010.04.24. 14:18:02

Megcsináltam a tiramisut.Nagyon finom lett, de nekem csak két réteg fért a tortaformába! mekkora tortaformában készíted el?

Symatsek 2011.02.14. 09:16:22

Kedves Modoc,

két logisztikai kérdésem volna:

- hány cm-es a torta forma amiben készítetted? (Nekem 22-es van, és ahhoz szeretném igazítani az arányokat)

- a csomag babapiskóta az hány g-ot takar? A 200 vagy a 400 g-os változatot vásároltad?

Válaszodat előre is köszönöm!

modoc 2011.02.15. 14:51:10

@Symatsek: Szia! Az én tortaformám azt hiszem 28 cm-es de elfelejtettem lemérni tegnap. :-S De elég nagy. A babapiskótából az a legjobb ami kicsi korong alakú, azt hiszem a Tescóban lehet kapni. (Olyan mint amiből ez készül: kockasterito.blog.hu/2009/12/07/bananos_falatkak) Ezt a kerek tortaformába szépen el tudod igazgatni, míg a hosszúkásat nehezebben. Ebből a korong alakúból 3 csomaggal kell venni, a hosszúkásból sztem a 200 g-osra értettem, hogy abból kell kettő. (Legalábbis kizártnak tartanám hogy egy tortához 800 g babapiskóta kéne...) Sok sikert! :-)

NóraBaba 2011.02.22. 17:31:34

Sziasztok!

Nekem az a kérdésem, hogy milyen márkájú babapiskótát használsz?
Én eddig a tiramisuhoz készült, jó drága olasz babapiskótával próbálkoztam, de az olyan puha, hogy épp csak belemártom a KV-ba, már foszlik is szét...
Szóval tudsz-e ajánlani egy szárazabb fajtát, ami neked bevált?

Köszi!

Nóra

modoc 2011.02.25. 11:22:05

@NóraBaba: Szió! Én nemigen szoktam ilyen tiramisuhoz való babapiskótát venni, legtöbbször a sima egyszerű, legolcsóbb, sajátmárkásat veszem. És semmiképpen sem veszek cukrozottat.

konyhatunderke 2011.04.25. 11:40:17

Sziasztok, kipróbáltam én is, de sajnos a krém annyira folyós lett, mint a víz, és ahogy ráraktam a piskótarétegre, lefolyt az aljára :( igaz, hogy főzőtejszínt tettem bele, nem számítottam rá, hogy nem verődik föl :( viszont maradt egy kis krém, az reggelre megdermedt, úhogy a tetejére rákentem, és most várom, hogy mi lesz az eredmény...

zsu7373 2011.05.04. 13:48:46

Sziasztok!
Én sokszor készítek tiramisut, de tortát még nem csináltam. Gondolom a zselatin a lelke. Annyi kérdésem lenne, hogy egy 25dkg-os vajkrémből rendes nagyméretű torta kijön? Általában dupla adagot szoktam jénaiban nekem az az adag tűnik megfelelőnek, de a képek után nem tudom....Ó ezer bocs a tejszínt nem számoltam...akkor oké mindenesetre megcsinálom anyukám születésnapjára! Köszönöm a receptet! Zsu :0)

becca_es_a_sutik 2011.11.18. 16:45:26

Halihó!
Olyan jót nevettem azon, hogy: "akkor nem lesz finom a Tompikának a keksze!" Én is nagy Besenyő-család-fan vagyok! :P A másik hasonlóság, hogy imádom a tiramisut, és éppen küszöbön áll a torta elkészítése (kb. 5 perc és nekiállok!) :P És vagy még egy hasonlóság... szülinapomra csinálom, a holnap házibulira, ahol 10 ember is meg fogja kóstolni, és az én tortámon is a 28-as szám fog szerepelni!!! :P Ennyi hasonlóság..!!!! :D Biztos nagyon fincsi lesz! Viszont bolti vajkrém helyett csináltam házi mascarponét, az pedig olcsóbb jóval (1 nagy doboz tejföl ára)! Üdv: Becca

modoc 2012.10.20. 20:31:39

@becca_es_a_sutik: Szia Becca, nem tudom olvasod-e ezt, de ha igen akkor remélem jól sikerült a szülinapod! :-) És persze ezzel együtt a torta is. Ha van kedved oszd meg velem hogyan készül a házi mascarpone :-)
süti beállítások módosítása