aug
30

Sajtkrémes rúd

Címkék: sós sütemény | Szerző: modoc | 2:36 pm

Van az úgy, hogy vendégek jelentkeznek be, és már nincs túl sok időnk arra, hogy felkészüljünk az eseményre. De az mindig jó, ha valamivel meg tudjuk őket kínálni, pláne, ha az a valami nagyon gyorsan készen is van, és nem mellesleg isteni. Ilyen esetekre mindig legyen a fagyasztónkban egy zacskó leveles vajas tészta:

Én most ezt a márkát kaptam, de sok változata van. Létezik olyan is, ami már eleve vékony lapocskákból áll. (Figyelem, nem a rétestésztáról beszélek!) Ezt itt most ki kellett nyújtani kicsit:

A tepsit ki kell vajazni és kis liszttel is megszórni. Itt a művelet, de persze sokkal egyszerűbb sütőpapírral dolgozni. Nekem az most nem volt itthon. :(

Ha már jó vékonyra (Kb. 1/2 cm) kinyújtottuk a tésztánkat, akkor elkezdhetjük megtölteni elharmadolt mackósajttal. Beszéljenek most helyettem a képek:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A tetejüket felvert tojással kenegessük meg, és szórjuk meg szezámmaggal.

Előmelegített sütőben kb. 15 perc alatt aranyszínüre sütjük.

(A bedobozolás oka, hogy ezúttal nem én vártam vendégeket, hanem én mentem látogatóba, és vittem egy kis csipegetnivalót.)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kockasterito.blog.hu/api/trackback/id/tr201348525

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kacce 2009.08.30. 23:51:15

Ez gyönyörű!
Esküszöm, végre nekiállok sütni :)Ha ráveszel ilyesmire, az már nem semmi :DDD

nemed 2009.09.01. 12:18:22

Köszönjük az ajándékba hozott csipegetnivalót!! Nagyon finom volt!!
Puha és ropogós! :))

kacce 2009.09.07. 22:54:19

Na, megcsináltam. Tényleg nagyon gyorsan megvan, könnyű, ropogós és finom. Nagyon köszi a receptet, még sok ilyen egyszerű finomságot tegyél fel, amit az ilyen bénák is meg tudnak csinálni, mint én :DDD

modoc 2009.09.07. 23:06:02

@kacce: Köszi, ari vagy, puszillak! :-)

kacce 2009.09.29. 00:57:06

Már vagy 3 különböző társaságnak megsütöttem ezt, és mindenki oda volt érte (a hollandok is :D, megkérdezték hogy ez valami tipikus magyar dolog-e)

Sőt, tovább is fejlesztettem: pizzakrémet kentem a tésztára és darabolt sonkát pakoltam rá - az is nagy sikert aratott.

Moncsi79 2009.10.04. 12:26:09

Szia!
Ezt is elkészítettem, nagyon finom lett. Tegnap 2 tepsivel fogyott!
Várom már az újabb recepteket!!!

modoc 2009.10.10. 18:24:22

@Moncsi79: Szia Moncsi! Örülök, hogy ízlett, én is várom az új bejegyzést ám tőled!! :-D

CSÉ 2010.03.05. 23:31:02

Hozzánk is benézhetnél látogatóba, sőt, megkérem a kezedet is. :)

modoc 2010.03.07. 21:26:29

@CSÉ: :-))))
Köszönöm szépen a kedves szavaid, de a szívem, és a kezem is foglalt! ;-) De továbbra is szívesen látlak a blogon!

torkosmaci 2013.06.18. 08:01:38

Elkészítettem, isteni lett!!!! Köszi!