sze
12

Mákos guba

Címkék: édes édesség főétel húsmentes | Szerző: modoc | 8:00 pm

Nem azért, mert én készítettem el, de ez valami mennyei lett! :) Már a képek nézegetésétől összefut a nyál a számban, pedig hát semmi extrát nem követtem el, csak feldobtam a jó öreg mákos gubbancsot. :-) Na, nem ám a levegőbe, hanem egy istenien krémes vaníliaöntettel. Lássuk, lássuk!

Hozzávalók a gubához:

8 db kifli

1 liter tej

10 evőkanál mák

3 evőkanál porcukor

1 vaníliás cukor

 

Azt már csak egy félmondatban említem meg, hogy ez a csoda ismét egy kevés időm van főzni napon készült, nem is volt több, mint 30 perc az elkészítése, evéssel együtt. :)

A kifliket gyorsan összekarikáztam egy vágódeszkán, miközben a tejet forrni tettem közepes lángra (nehogy odasüljön az alja!). A tej hamarosan gyöngyözni is kezdett, amikoris takaréklángra vettem, nehogy kifusson nekem. Beleszórtam egy tasak vaníliáscukrot, és mondtam neki, hogy várjon most egy kicsit a sorára, ameddig előkészítem a többieket. :)

A kifliket kettessével tettem a tálba, megszórtam darált cukrozott mákkal, és leforráztam a tej egynegyedével.

Ezt a rétegelést addig folytattam, ameddig el nem fogyott minden hozzávalóm. Persze minden réteget úgy fejeztem be, hogy úgy istenesen megkavartam a tál tartalmát. Így minden kifliszeletre jutott elég tejcsi.

Mikor kész lett befedtem, és vártam, hogy a gőzfürdőben jól megszívja magát tejjel a kifli. Alapjáraton reszelt citromhéjjal szoktam feldobni a mákos gubámat (a mazsolát nem szeretjük) de mivel ezúttal nem volt itthon citrom (utólag mondhatom, ez szerencse) így arra jutottam, jól állna neki a vaníliaöntet is (de még milyen jól!).

Hozzávalók a vaníliaöntethez:

5 dl tej

2 tojássárgája

1 mokkáskanál liszt

2 evőkanál cukor

1 db vaníliás cukor

Úgy kell kezdeni, hogy 1 dl tejet hidegen elkeverünk a tojássárgákkal, a liszttel és a cukorral. A maradék tejet pedig felforraljuk vaníliás cukorral.

Mikor a tej felforrt, vegyük le a tűzről, és keverjük bele a hideg sárga masszánkat. Most óvatoskodva tegyük vissza az egészet takaréklángra, és sűrűn kavargatva vigyázunk rá, hogy a tojássárgákat össze ne kapja a tűz.

Így óvatosan főzögetve, ügyelve, hogy ne forrjon túlságosan, várjunk úgy 10 percet, amég besűrűsödik a mártás. Ne essünk kétségbe, ha még 10, esetleg 15 perc elteltével is hígnak találjuk, mert amikor hidegre hűl, akkor teljesen biztos, hogy rendesen be fog sűrűsödni.

Itt már látszik, ahogy várakozik a két tábor a légyottra:

Figyelem! Fokozott nyáltermelés előidézésére alkalmas képhatások következnek! Csak erős idegzetűeknek! :D

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kockasterito.blog.hu/api/trackback/id/tr251377744

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kacce 2009.09.17. 18:30:55

Hüpp-Hüpp. Nagyon finomnak néz ki. Hollandiában se mák, se kifli nincs. Na jó, mákom van otthonról, de a daráló még hibádzik.
Legyen egy mákostészta poszt is, mert bagettből gubát inkább nem csinálok, ahhoz csak a jó kis magyar vizeskifli a passzentos.:)

Sz.Réka 2009.10.25. 11:15:09

én kicsit másképp csinálom
és " mascarpone-t is teszek bele :)

a tejet gőz fölött kevergetem a

vaníliás cukorral a tojássárgájával és

utána teszek bele 1 doboz mascarpone-t

és 1.v.2 csomag vaníliás pudingot. azt

jól összedolgozom és utána öntöm rá ezt

a kiflikre és a mákra ;) és ha nagy

tálba csinálom akkor kifli mák szósz

kifli mák szósz és legtetejére mák :)

próbáljátok ki isteni finom ;)

modoc 2009.11.09. 17:17:21

@Sz.Réka:
Húúú ez állati jól hangzik, biztos, hogy megcsinálom majd :) Köszi, hogy megosztottad velünk!

Picus11 2010.09.09. 08:50:16

Szia!

Tegnap megcsináltam, csak nem mákot raktam rá, hanem diót:) Isteni lett:)