feb
15

Felejtéstek el az előző bejegyzés első mondantát! :-) Új kedvencem van ugyanis, de ez annyira nagyágyú, hogy már a képek nézegetése közben elgyengül az ember és imát rebeg halkan amiért ilyen csoda létezhet a Földön. Merthogy létezik, és máris meglátjátok, hogy igaz minden szó, amit leírtam. A képek magukért beszélnek. ;-)

Hozzávalók a csirkéhez:

1 szép nagy tanyasi csibemell (nem filé)

2-3 rozmaringágacska

4 gerezd fokhagyma

1 teáskanál só

1 mokkáskanál bors

Az első és legfontosabb teendőd, hogy keresel egy olyan boltot vagy piacot, ahol kapsz igazán jó minőségű csirkemellet. A szuper- meg hipermarketek termékei ugyanis egy irgalmas kiáltást sem érnek sajnos. Én az Ica Mama Húsboltjában találtam csirkét, sőt nem csak azt, hanem egy nagyon aranyos és segítőkész hentesbácsit is, aki készséggel elmondta, hogy miként fűszerezzem az én kis gyönyörűségemet. Tanácsa egyszerű volt, de annál velősebb: felejtsem el az ételízesítőt, használjak csak sót, meg borsot. Ennek megfelelően alapos mosás után jól bedörzsöltem sóval meg borssal a pipikét, és kevéske libazsíron elhelyeztem egy jénai tálban. Olyanban, amelyiknek még nem törtem el a tetejét. Mellédobtam pár rozmaringágat és fokhagymagerezdeket, és betettem az előmelegített sütőbe kb. 30 percre. Ez idő alatt közepes lángon végig lefedve volt.

A 30 perc alatt csak egyszer kukkantottam bele, ekkor meglocsoltam saját levével. Ja, és még egy nagyon fontos teendő! Mikor a csirkét betoltam a sütőbe, a rácsra melléhelyeztem pár jól megmosott pucolatlan krumplit, ez teszi majd fel az i-re a pontot!

Ha letelt a 30 perc, óvatosan szúrjunk a csirkébe egy hústűt vagy kést, és győződjünk meg róla, hogy vajpuha-e már. Ha igen, akkor levehetjük a jénai tetejét, és további 10 perc alatt megpiríthatjuk a csirke bőrét is.

Ameddig a csirke bent süldögél a sütőben, készítsük el a tejszínes gombamártást.

Hozzávalók a tejszínes gombamártáshoz:

30 dkg gomba

10 dkg vaj

1 (púpos) evőkanál liszt

só, bors

fél citrom leve

fél húsleveskocka

1 marék metélőhagyma

1 marék apróra vágott zöldpetrezselyem

1,5 dl tejszín

A felszeletelt gombát vajban pirítsuk meg, majd szedjük ki egy tálra és sózzuk, borsozzuk meg. Cseppentsünk rá citromlevet is. A gombákat 3 ütemben sütögettem, hogy szépen szétterüljenek a serpenyőben. A gombaszeletek mindkét oldalának 2-2 perc elég, nagylángon.

Íme itt fűszer- és citromfürdőt vesznek a gombicsekek:

A vajban, amiben a gomba sült, keverjük el a lisztet, és öntsük fel 2,5 dl húslevessel. (Ez utóbbit úgy kell előállítani, hogy felforralt vízben elkeverünk egy fél húsleveskockát.) Tegyük hozzá a tejszínt is és kutyuljuk forrás után kb. 3 percen át, még sűrű mártás nem lesz belőle. Ekkor visszatehetjük a sült gombákat, és borítsuk bele az előzőleg apróra vágott metélőhagymát is. Főzzük együtt 5 percen át, majd szórjuk bele a petrezselyemzöldet és pár kavarc után már maga lesz a tökély! ;-)

A krumplik kb. 40-45 perc után vannak készen, ezt úgy ellenőrizhetjük, hogy beleszúrunk egy kést. Bánjunk velük óvatosan, mert hajlamosak robbanni, és akkor súrolhatjuk a sütőt! Ha puhának ítéltetnek, akkor valami kanálfélével pöcköljük bele őket egy tiszta konyharuhával kibélelt tálba.

Vizezzük meg a kezünket és pöcköljünk pár csepp vizet a krumplikra, majd fedjük be a ronggyal és hagyjuk állni, még pucolható hőmérsékletűek nem lesznek.

Ez után már csak annyi a dolgunk, hogy szemünk és szánk legnagyobb örömére szépen ízlésesen összepakoljuk a finomságokat a tányéron.

Nagyon különleges étel, ünnepi alkalmakra is megállja a helyét.

feb
9

Elérkezett a várva várt nap, amikoris megoszthatom veletek aktuális kedvencemet. Ez annyira finom, hogy nincsenek rá szavak. Krémes és lágy és különleges és mmm. :-) Egy szónak is száz a vége, aki ezt kihagyja, magára vessen! ;-)

Hozzávalók:

70-80 dkg (kanadai) sütőtök

kb. 1/2 liter tej

1 dl tejföl

1/2 kg csirke

2 mokkáskanál szerecsendió

2 mokkáskanál fahéj

2 mokkáskanál bors

4 teáskanál só

10 dkg vaj

4 evőkanál liszt

10 dkg sajt

Imádni fogod főzni, teli van kóstolással, nyalakodással. ;-) Sajnos sok edényt koszol az ember, de megéri! A sütőtököt meghámozzuk, és felszeletelve megfőzzük sós vízben. Készítsd fedő alatt, így gyorsan megvan. Forrás után nagyjából 15 perc elég neki, hamar megpuhul.

A csirkét is apróra kell vágni és egy kis vajon vagy olajon kifehérítjük. Ez is sistereghet vagy 15 percig, pont akkorra készül el, mikor a sütőtök is puha lesz. A húsra rádobunk 2 mokkáskanál borsot és egy teáskanál sót.

 

A besamel mártás elkészítése sem igényel sok szakértelmet, csak annyi a lényeg, hogy folyamatosan kevergessük fakanállal, hogy csomós ne legyen. Először a 10 dkg vajat olvasszuk ki, és abba tegyük a lisztet. Figyelem! Minden művelet takaréklángon menjen! Valami ilyesmi lesz az eredmény:

Ezt kezdjük el folyamatosan higítani, nagyon apránként, tejjel. Azért is írtam, hogy kb. 1/2 liter tejre lesz szükség, mert féldecinként ahogy adagolod, akkor fogod látni, hogy mennyi kell hozzá, hogy sűrű, de lágy krémes szószt kapj. Keverd folyamatosan, és közben fűszerezz bátran. Mehet bele kezdetben 2 mk. szerecsendió, 2 mk. fahéj, 2 mk. bors, 1 tk. só, aztán majd kóstold, hogy elég ízes-e már. Ha igen, akkor a végén keverjünk el benne 1 deci tejfölt is.

Közben a harmadik kezeddel kenj ki egy tálat vajjal vagy margarinnal, és szórd meg zsemlemorzsával. Ebben fogod sütni. (Nem árt a sütőt is jól előmelegíteni, nagyjából közepes lángra.)

Ha megvan az ínycsiklandozó krémed, kezdhetsz rétegezni: sütőtök, hús, besamel, sütőtök, hús, besamel. A tetejére pedig majd sajt kerül befejezésül. A következő képen még csak egy réteg van, akinek kisebb a tálja az akár három réteget is kirakosgathat.

Ilyen gyönyörű, amikor fél óra múlva kiveszem a sütőből:

Nemcsak szép, de eszméletlen finom is:

Figyelmeztetés: erőteljesen addiktív! ;-) (Én szóltam...)

feb
6

Gombapörkölt

Címkék: sós főétel húsmentes | Szerző: modoc | 7:59 pm

Egyik kedvenc ételem, akkor szoktam megkívánni, mikor herótom lesz már a hústól. Leírom, hátha valaki nem ismeri.

Hozzávalók:

1/2 kg gomba

1 fej hagyma

só, bors

1 kávéskanál pirospaprika

1 nagy doboz tejföl

petrezselyemzöld

 

Legelőször az apróra vágott hagymát pirítjuk meg egy kicsi olajon.

Ha már üveges, akkor rádobjuk a megtisztított és összekockázott gombát. Sózzuk, borsozzuk, és megszórjuk pirospaprikával.

Figyeljük meg, hogy a gomba enged-e levet a sótól. Valamennyit fog. (Ha mégsem, akkor önthetünk alá kb. 1 deci vizet.) Fedő alatt pároljuk puhára a gombát. Ez takarék lángon kb. 20 percet jelent.

Közben tegyük fel a tésztát főni, sós vízben.

Készítsük el a tejfölt. Annyi a teendő, hogy belekeverünk friss petrezselyemzöldet, sót, borsot. Keverem-kavarom-kóstolom és már kész is van. :-)

Pillantsunk rá a gombánkra is:

Bizony, van ennek leve, ha túl sok, akkor párologtassuk el, hogy ne legyen túl híg a szószunk. Ennyi lé, amennyi a képen van, még nem minősül soknak. :-)

Jöhet bele a szósz!

Innen már csak kb. 5 perces dolgunk van, forrás után kóstolás, szükség esetén ízkorrekció, majd tálalás.

Jajj de jó, jajj de finom, lesz ugye gombapörkölt az asztalon? :-)

feb
3

Avagy gazdálkodjunk abból, ami a mélyhűtőben van. Szépséges, finomságos étel jön, ha nagyképű akarnék lenni azt mondanám, hogy ahogy azt már megszokhattátok. Nyehe. ;-)

Hozzávalók:

4 szelet hús

1 kis fej hagyma

15 dkg vegyes zöldség

1 mokkáskanál pirospaprika

1 evőkanál liszt

1/2 dl fehérbor

1 doboz tejföl (kicsi)

1 babérlevél

mustár

1 teáskanál cukor

1 csokor zöldpetrezselyem

 

Aszongya...Végy négy szép szelet husikát. Jóóól veregesd meg a klopfolóval. :-) Sózzad és borsozzad. Közben kevés zsiradékon pirítsd meg az apróra vágott hagymát és süsd át a husikák mindkét oldalát. Valahogy így:

Egy idő után így kifehérednek, ez teljesen természetes jelenség. :-) Ilyenkor öntsünk rá vagy 2 deci vizet, fedjük le és hagyjuk magára takaréklángon úgy 30 percre.

Ekkorra kb. félig megpuhul a hús, jöhetnek hozzá a zöldségetk Én mirelitből csináltam, de persze jobb a friss zöldség. Ami tetszik. Szórjuk rá a pirospaprikát, adjuk hozzá a babért is, szintén fedő alatt várjuk ki, még a zöldség is megpuhul. (Kb. 20 perc)

Ha meggyőződtünk, hogy már puha, akkor öntsünk hozzá 1/2 dl fehérbort és süssük a húst zsirjára. Eképpen:

Ilyekorra már teljesen puhának kell lennie a húsnak is. Hintsük meg a liszttel, és a cukorral, keverjük bele a tejfölt és a mustárt, majd vegyük észre hogy mármeg jó sűrű lett. :-) Higítsuk fel pici vízzel, hogy ilyen sárga színű mártásszerűséget kapjunk. Végezetük borítsuk meg friss petrezselyemzölddel. :-) Ámen.

Én sültkrumplit csináltam hozzá, de gyakorlatilag bármi lehet a köret.

PS. Nem, a villát nem koszosan tettem az asztalra, hanem azzal szedtem ki a húst, bocsika. :-)

jan
30

Almaleves

Címkék: leves édes egészséges | Szerző: modoc | 9:58 pm

A "törekedjünk az egészséges életmódra" mozgalom jegyében vásároltam egy csomag teljes kiörlésű lisztet. Úgyhogy most a fogyisoknak is kedvezve leírom hogyan kell belőle pl. almalevest főzni.

Hozzávalók:

3 db alma

1 pohár joghurt

1 púpos evőkanál teljes kiörlésű liszt

2-3 db szegfűszeg

1 kisdarab fahéj

fél citrom leve

2 evőkanál méz

1 csipet só

1 csipet szerecsendió

Rém egyszerű receptek egyike. A meghámozott, négyfelé vágott almákat 1 liter vízben feltesszük főni. A vízbe beletesszük az összes fentebb felsorolt alkotóelemet a liszt és a joghurt kivételével.

E két utóbbi hozzávalót összekeverjük egy tányérban, higítjuk némi lével a levesből. Ha a leves már 5 perce forr, kiszedjük a fahéjat és a szegfűszeget, majd szitán keresztül a levesbe öntjük a joghurtos keveréket és jól elkeverjük. Újraforrás után azonnal elzárhatjuk alatta.

Tálalásnál szórjuk meg szerecsendióval.

jan
30

Jó hír következik azoknak, akik nem szeretnek sok időt tölteni a konyhában, sem főzéssel, sem mosogatással. Ez az étel olyan, hogy az ember még nem is fogta fel, hogy nekifogott a főzésnek, mikor már be is fejezte. :-)

Hozzávalók:

4 szelet sertéskaraj

1 kis fej hagyma

1 kis konzervparadicsom (sűrített)

só,bors

1 kis rozmaring ág

1 babérlevél

10 dkg sajt

olaj

 

A karajt kiklopfoljuk, és kicsit megsózzuk, megborsozzuk. Olajjal bedörzsölt alufóliára fektetjük, és megkenjük a következő szósszal:

Apróra vágott hagymát pirítunk olajon, majd ráborítjuk a sűrített paradicsomot, és kétszer annyi vizet, mint amennyi a paradicsom volt. Sózzuk, borsozzuk, belehajítjuk a babérlevelet és a rozmaringágat. Épphogy párat buggyan már jó is. (max 5-10 perc)

A tűzről levéve kivesszük a babért és a rozmaringot, majd sajtot keverünk a paradicsommártásba. Jó, ha a sajt egyik fele trappista, a másik pedig füstölt.

Mikor ílyen szépen összeállt minden, fogjuk és gondosan összehajtogatjuk és becsomagoljuk az alufóliába húsokat. Ügyeljünk, hogy jó zárt legyen a csomagolás, mert oda lesz a finom szósz, és amúgy sem szeretünk sokat mosogatni! ;-)

Tűzálló tálba fektetgetjük a szeleteket egymás mellé, és előmelegített sütőbe toljuk. Mindkét oldalát 15 percig sütjük.

A steak burgonya azért hasznos találmány, mert nem kell krumplitpucolni. Jól mossuk meg héjastól a krumplikat és főzzük meg egyben.

Amikor már puha, akkor vágjuk szeletekre és fűszerezzük meg steak fűszerrel:

Dobjuk bő, nagyon forró olajba, és 3 perc alatt süssük meg.

Bocsánat, hogy nincs kockásterítős kép, az étel elvitelre készült. :-)

P.S. Beláttam, hogy sokkal jobb friss fűszernövényekkel főzni, mint a szárított variációval. Jelenleg is ott virít a konyhapárkányon egy rozmaring, egy bazsi és egy metélőhangya. :-) Nemcsak finom, egészséges, hanem szép és illatos is!

jan
16

Az úgy volt, hogy battyogtam haza a munkából, és mint minden nap, azon törtem a fejem, hogy mi a búbánatot készítsek vacsorára, ami extra gyorsan készen van, és még főtt étel is. Ti is vagytok ezzel így néhanapján? Na, ha igen, akkor megosztom Veletek, hogy nekem mi segített aznap. :-)

Hozzávalók:

30 dkg apró kockákra vágott csirkemell

20 dkg megtisztított és felszeletelt friss csiperkegomba

2 gerezd zúzott fokhagyma

1 fej lilahagyma

2-3 evőkanál mirelit zöldborsó

15 dkg füstölt sajt (én ezt nem szeretem, pannóniát tettem bele)

1 mokkáskanál só

1 mokkáskanál bors

1 evőkanál mustár

1 csomag tasakos rizs

Először megörökítem a vizuális típusú Olvasóim kedvéért, hogy miként festenek a szépen összekészített hozzávalók:

Tegyük fel a tasakos rizst főni, és ha időközben, ameddig a husival bíbelődünk megfő, akkor öntsük ki a zacsiból, és helyezzük várakozó álláspontra. :-)

A zúzott fokit és a lilahangyát pirítsuk meg 2 evőkanál olajon, nagyjából 10 percig takarékon.

Ha ezzel megvagyunk, akkor mehet bele a csirkemell, és fűszerezzük a sóval és a borssal. A mustárt se feledjük! Ilyen lesz a husika, mikor már kifehéredett:

A csirkemell nagyon hamar megvan, szinte 15 perc alatt vajpuha lesz közepes lángon. Ekkor kerül bele a gomba, és a zöldborsó, mert azok meg pláne nagyon hamar megvannak, kb. 15 perc itt is elég, nagylángon.

Ha látjuk, hogy a gomba is megpirult, akkor ne várassuk többet a rizst, borítsuk át a serpenyőbe.

Gondosan átforgatjuk az egészet, és ha az ízével elégedettek vagyunk, akkor van készen.

Tálalásnál megborítjuk reszelt sajttal, mert az jó. :-)

Nem marad más hátra, idézem a klasszikust! :-D

"EGYETEK, VEGYETEK, SZEDJETEK!!!"

jan
10

Nutellás habtorta

Címkék: édes torta édesség desszert | Szerző: modoc | 10:01 am

Netes bolyongásaim során akadtam rá erre az ultra brutál tortára. Miért használom ezt a jelzőt? Majd rájöttök, mikor már a képsorok nézegetésekor is lazán felszalad pár kiló felesleg. Szigorúan csak csokiőrülteknek!

Hozzávalók:  (szóltam, hogy durva lesz! ;-) )

10 dkg vaj

20 dkg csokis keksz

20 dkg keserű csoki

20 dkg tejcsoki

20 dkg nutella

6 dl habnak való tejszín

Először a kekszet mutatom meg, az már önmagában egy csoda. Omlós, és 100%-ban csokoládés.

Mivel tortáról van szó, így elővettem a kapcsos formát is, és vékonyan kikentem olajjal. Imígyen:

Én teavajat használtam, de gondolom margarin is jó hozzá. A mikróban olvasztottam fel:

Hagytam, hogy langyosabbra hűljön, addig pedig kiéltem gyilkos ösztöneim a kekszen:

A kekszmorzsa a fentebb megolvasztott vajjal fog frigyre lépni, ez adja meg nekünk a tortánk "tésztáját". Figyeld csak:

Most jön a durva rész, a csokoládéolvasztás. Gőz fölött kell ügyeskednünk, különben a tűz megégeti a csokit, és kozmaíze lesz. Ezt pedig nem hagyhatjuk ugyebár. A csoki maradjon csak csokiízű. A következő képsorok magukért beszélnek. Főszereplők: A 2 féle csoki és a nutella.

Ha már ilyen szép krémesen egységesen összeolvadt a gőz fölött a cumó, akkor hagyjuk ezt is, hogy langyira hűljön. Közben mivel üssük el az időt? Verjük habbá a tejszínt! De ne kőkeménnyé, csak amolyan 3 perces habverés is elég. Szilárd legyen, de még lágy.

Az olvasztott csokit keverjük el a habbal. Ezáltal habos csokis krémet kapunk, ez kerül majd a csokis keksz alapra, a tortaformába.

Nos, mivel a recept 6 dl tejszínt ír, nekem meg 7,5 dl-t sikerült vennem, ezért kimaradt némi felesleges tejszín. Ezt felvertem...volna habbá, de sajnos nem nagyon engedelmeskedett. Némi porcukrot is tettem hozzá, és jó 4 percig kevergettem a gépi habverővel, de elég lágyacska maradt. Végül ebben a folyós állapotban mégis rákentem a tortára, amolyan befejezésként:

Az eredeti recept egyébként cukrozotlan kakaóport ír a tetejére, azzal is biztosan isteni.

jan
5

Pizzaháromszög

Címkék: sós vendégváró vendégposzt | Szerző: modoc | 8:09 pm

Bezonyám! Nem pedig bermuda! ;-) És aki megosztja velünk most ezt a fincsó receptet, az nem más, mint egy vadiúj vendégposztoló, Tünde. :-) Repes a szívem, nem is tétovázom, idézem:

Hozzávalók:
1. Tészta
80 dkg liszt,
0,5 l tej,
1 dl étolaj,
5 dkg élesztő,


2. Töltelék
3 tojássárgája
1 csomag RAMA
2 tubus pizzakrém
Sajt

Az élesztőt felfuttatom langyos tejben (kis cukrot is célszerű tenni a tejbe, ez felgyorsítja a folyamatot), a többi hozzávalót egy tálba kimérem, és összegyúrom a tésztát. Rugalmas tészta lesz, nem kell keleszteni. (Örülünk, mert igény az volt már rá - a blogomra egy ízben azzal a kifejezéssel találtak rá, hogy " kelesztés nélküli pizzatészta". - a szerk.)

A tojássárgákat simára keverjük a margarinnal és a pizzakrémmel.

Lereszeljük a sajtot.

A tésztát 4 felé osztjuk, vékonyra sodorjuk.

Rákenjük a tésztára a masszát és megszórjuk a reszelt sajttal.

Szorosan felsodorjuk, majd felvágjuk háromszögekre. (Fú, de guszta kis cipókák lettek, nem? - a szerk.)

A tetejét megkenjük tojásfehérjével, majd megszórjuk szezámmaggal.

Sütés. - Írta a Tündi, de azt nem, hogy meddig, milyen lángon. Ha a sajtkrémes rúdból indulok ki, akkor max. 15-20 perc elvileg elég is neki közepes hőfokon. :-) És akkor ilyen kis drágaságokat illatozhatunk, sőt ropogtathatunk bőszen:

Hála Tündinek! :-) Köszönjük!

jan
3

Szezámmagos csirke

Címkék: sós főétel vendégposzt | Szerző: modoc | 5:34 pm

Jujj, imádom a kínai kaját, és szinte mindig szezámos csirkét választok ha betévedek egy kínai büfébe. Ezért is örvendtem annyira, mikor Zitu megosztotta velem hogyan kell házilag legyártani ezt a finomságot. Közkincsé is teszem gyorsan:

Hozzávalók:

50 dkg csirkemellfilé
A "bundához": 20 dkg liszt, 1 tojás, 1 cs sütőpor, 1 csipet keményítő, 1 ek olaj, víz, só
A mázhoz: 4 ek ecet, 4 ek cukor, 3 ek méz, 0,5 ek piros arany, kevés olaj, szezámmag

A csirkemellet besózzuk, apró kockára vagy csíkokra vágjuk.

A "bunda" hozzávalóit összekeverjük enyhén sűrű állagúra.

Kb fél liter olajat serpenyőben felhevítünk, amíg melegszik a csirkedarabokat a masszába forgatjuk,

majd a forró olajban aranybarnára sütjük őket.

Utána elkészítjük a mázat: A hozzávalókat egy lábasban összekeverjük,

majd éppen amíg felforr tűzre tesszük.

Kicsit hagyjuk állni azért, hogy sűrűsödjön, majd a kisült csirkefalatokat beleforgatjuk a mázba.

Ne lepődjünk meg ha a máz kevésnek bizonyul, nyugodtan készítsünk még egy adagot. Nekem még egyszersem sikerült elsőre eltalálni, hogy elég legyen. A sima piros arany helyett tehetünk bele csípőset is.
Én krumplipürével tálaltam (az volt meg a leghamarabb :)).

Nos, Zitus visszatérő vendégposztolónk, és a többiek nevében is nagyon köszönöm ezt az újabb gyöngyszemet! Várjuk továbbra is a sok ínyenc falatot a többi Olvasótól is! ;-)

dec
23

Hortobágyi Palacsinta

Címkék: sós főétel | Szerző: modoc | 2:54 pm

Figyelem! Haladó szintre lépünk, mivel ez a bejegyzés az előzőre épül rá! :-) Megtanultunk isteni csirkepörköltet készíteni, és lássuk mi másra használható még fel ez a tudás... Hát perszehogy a hortobágyi palacsintához! És mivel korábban már a palacsintakészítést is elsajátítottuk, így e kettő kombinációját már a kisujjunkból is kirázzuk. Nézzük akkor!

Gondolom éles elmétekkel kikövetkeztettétek, hogy kell sütni palacsintát (cukor nélkül, vastagabbakat, úgy 4-6 db-ot) és kell készíteni pirkecsörköltet. (Ezúttal kockákra vágott csirkecsöcsől, úgy 30 dekányiból.)

Nem is húzom az időt, mutatom a resultot:

A pörköltből kiszedjük a husikat egy tálba, a szaftot pedig bennehagyjuk abban a fazékban, amelyikben készült.

Ezen a képen éppen ismerkedik a pökihús a palacsokkal. :-)

Ez meg itt a szaft. Merthogy eresszük bő lére azt a pökit!

A következő képen pedig már az látható, hogy egy villával jó apróra zúztam a finom főtt csirkehusit.

Na itt jön képbe a tejföl! Én egy nagy (3?4? decis) tejfölt vettem, aminek az egyik felét a husihoz kevertem, másik felét meg a szafthoz. Először a tejfölös husikával bíbelődjünk. Érdemes a pörköltet kicsit sósabbra főzni, ugyanis a tejföl hajlamos elvenni az étel ízét. Ha ez nem annyira jött össze, akkor utólag még sózhatjuk.

Aztán szépen egyenként megtöltjük a palacsokat és egy tűzálló edénybe fektetjük. Kb. 15 perc alatt átforrósítjuk őket a sütőben. Ameddig szaunáznak, addig foglalkozzunk a szósszal, ami ugye nem más, mint a pörköltszaft meg a tejföl elegye:

Nem érdemes a palacsintákat ezzel együtt tolni be a sütőbe, mert a palacsinta a hő hatására beissza a szószt, és akkor nem lesz elég csuszmákos az étel. :-)

De mivel a szaftunkat is elhűti a tejföl, ezért ennek is gyújtsunk jól alá a gáztűzhelyen.

Ezek után nem marad más hátra, mint ráborítani a sütőből kivett palacsintákra a szintén átforrósított szaftot:

Igen, igen az ott karácsonyi hangulat a képen, mi más. :-D

Ja, és hát legalább olyan finom  volt, mint amilyen finomnak kinéz. ;-)

Jó étvágyat, és boldog karácsonyt mindenkinek, aki szereti! :-)

dec
20

Csirkepörkölt

Címkék: sós főétel | Szerző: modoc | 8:08 pm

Merthogy szeretjük. És borzasztó egyszerű. :-) Igazat mondok, csak figyelj!

Hozzávalók:

Kb. 4 pipicomb, vagy amit akartok. :-)

1 nagy fej hagyma (vagy 2 közepes)

zsííír (1 púpos evőkanál, ortorexiásoknak olaj)

1 teáskanál ételízesítő

1 mokkáskanál só

1 mokkáskanál bors

1 paradicsom

1 paprika

2 mokkáskanál őrölt fűszerpaprika

 

No, ha a fentieket szépen összekészítettük, a tsirkecombokat kettévagdaltuk, kezdődhet a móka. :-) A hozzávalókat a lenti kép alapján kell előkészíteni, a hagymát cafatokra, a zöldségeket cakkokra vágjuk. A zsíron a hagyma párolódik jó 5-10 percet, majd a zöldségekkel és a parikával további 10 percig még rotyogtatjuk. Mindezt nagyjából közepes lángon.

Ezek meg már itt a csajok:

Ha szépen összerottyant a hagymás-zöldséges-fűszerpaprikás alapunk, akkor a husit jól összekutyuljuk vele, még valami ilyesmit nem kapunk eredményül:

Ilyenkor eljtsük meg a fűszerezést, kb. azokkal amiket leírtam a hozzávalókban. Később kóstolásra még javíthatunk rajta. Fedő nélkül párszor megkeverve főzzük kb. 10 percig, ennyi idő alatt kiderül mennyi levet ereszt ki magából a hús. Ha alig valamit, akkor érdemes aláönteni kb. 1 deci vizet, hogy több szaftja legyen.

Ezután borítsunk rá fátylat fedőt és magára is hagyhatjuk kb. 30 percre. Vigyázat! Ilyenkor már szigorúan takaréklángon dolgozzunk, mert hajlamos odakozmálni. A 30 perc alatt is keverhetünk rajta jövet-menet egyet-egyet.

Nekem valami ilyesmi lett a végeredmény:

Persze, tudom én is, hogy nokedlivel az igazi, de ennek a receptjét most nem tudom megosztani, mivel én ezúttal tésztát főztem hozzá. Van, aki a makarónira esküszik, ettől persze ízlés szerint el lehet térni.

De egy szó, mint száz: a nokedli és az ubisali is coming soon! :-) (Ahogy illik!)

dec
7

Zituskámnak köszönhetően megosztok egy nagyon egyszerű, de annál látványosabb vendégváró finomságot. Én még nem próbáltam ugyan ki, de biztos vagyok benne, hogy nem csak szép, nagyon finom is a most következő édesség. (Sütni nem kell, kb. 20 perc alatt kész is van!)

Hozzávalók:

1 csomag kerek piskótatallér

2 banán

1 csomag főzős puding (vaníliás, tejszínes, csokis, stb.)

1/2 liter tej

kb. 3 evőkanál cukor

Kezdetnek a dolgok tisztázása érdekében gyorsan közölnék is pár képet a Zituka által felhasznált hozzávalókról:

 

Először a banánt kell felkarikázni, utána jön a nagy hadművelet. Két piskótatallér közé teszünk egy banánkarikát és fogpiszkálóval rögzítjük. Magyarul falatkákat csinálunk.

 

 

Ha ez megvan utána szükségünk vagy egy csomag pudingra. Lehet vaníliás, tejszínes, de akár epres is. A puding elkészítéséhez tejre és cukorra van szükségünk, amik nem lettek lefotózva, de mindenki el tudja képzelni. Én tejszíneset használtam, mert az volt otthon.

 

 

A pudinghoz fél liter tejre és 3 ek. cukorra van szükségünk. A pudingport egy kis tejjel és a cukorral csomómentesen elkeverjük addig a tej maradék részét felforraljuk.

 

 

Ha már bugyorog, akkor beleönthetjük a csomómentes masszánkat és azzal együtt folyamatosan kevergetjük további 3-4 percig. (Gondosan ügyelve, hogy oda ne kozmáljon!) Ezzel a puding készen is van, elzárhatjuk alatta.

 

 

Fontos, hogy kész pudingunk enyhén sűrű állagú legyen. A banános falatkákat a pudingba mártjuk és egy tálcára helyezzük őket, és kész is volnánk.

 

 

Díszíteni lehet (szerintem nagyon jó ötlet) mondjuk tortadarával, reszelt csokival. (Én nemes egyszerűséggel egérszarnak becézem - a szerk.)

 

 

Ezzel kész is vagyunk. Azonnal is lehet fogyasztani, azonban a piskótatallérok ilyenkor még ropogósak. Ha várunk vele egy éjszakát megpuhulnak és omlósak lesznek.

 

Nálunk nagyon népszerű volt!

nov
23

Ismét egy isteni csemege és egyben vendégposzt következik. Köszönöm szépen a receptet kacce-nak, aki egyenesen Hollandiából osztotta meg velünk ezt az ínycsiklandozó finomságot. Továbbra is várom a többiek receptjeit is, hajrá, ne szégyenlősködjetek! ;)

Hozzávalók (kb 10-12 darab):


1,5 dl tej,
12 dkg liszt,
3 tojás fehérje és sárgája,
1 púpozott teáskanál sütőpor,
1 csipet só,
2 alma reszelve,
1 evőkanál fahéj

 

 

Első lépésként szétválasztom a tojássárgáját a fehérjétől. Ha ez megvan, összekeverem a lisztet, tejet, tojássárgáját és a sütőport, majd egy picit megdolgozom a habverővel.

 

 

 

Ezután meghámozom és lereszelem a két almát, majd egy laza mozdulattal beleborítom a masszába a fahéjjal együtt. Nekem sajnos kicsit megborult fahéj, ezért elég fahéjas lett, bár ez inkább csak a palacsinta színén látszódott meg.

 

 

Az alma egyébként opcionális, nem kötelező beletenni, viszont érdemes: minden almás-fahéjas dolog nagyon finom. Az alma helyettesíthető más gyümölcsökkel is: banán, eper, áfonya, vagy ha valaki sósra vágyik, akkor már csak a fantázia szab határt, hogy mivel ízesíti a palacsintáját.

Eredetileg az almát sütés közben szórják a sülésben lévő palacsinta még nyers oldalára, majd megfordítják, hogy töltelékkel szórt oldal is átsüljön. Nekem azonban semmi kedvem nem volt egyenként vacakolni ezzel, így egyszerűbb volt belekeverni a tésztába.


Utolsó lépésként tojásfehérjét a sóval kemény habbá verem (természetesen a habverővel), majd beleborítom a masszába és szépen eldolgozom. Közben elő lehet készülődni a sütés kellékeivel: palacsintasütő vagy serpenyő és egy pici olaj.

 

 

 

Amíg forrósodik az olaj, kimérek egy adagot, ami egy evőkanálnyi. Nem kell púposra merni, kivéve, ha nagyobb palacsintákat szeretnénk, de az amerikai palacsinta lényege, hogy kisebb és vastagabb, mint ahogy mi megszoktuk a palacsintát egyébként.

 

 

 

Lehet szimultán sütni két serpenyővel is, akkor hamarabb végzünk.

 

 

Én általában fordítgatom a palacsintákat többször is, először 1-2 percig sütöm az egyik oldalt, majd megfordítom és sütöm a másikat is. Addig süssük egyébként mindkét oldalát, míg szép aranyszínűre változik a színe.

Nekem végül 11 darab lett, többféle méretben, ahogy éppen sikerült kimerni a tésztát. A végeredmény ezúttal nem volt köszönőviszonyban az aranyszínnel a túl sok fahéj miatt. :)

 

 

Ha készen vagyunk, elő lehet pakolni a kencéket, amivel palacsintáinkat megízesítjük. Juharsziruppal az igazi, ha autentikusak akarunk lenni.

 

Nem tudom odahaza mennyire problémás juharszirupot vásárolni, de itt Amszterdamban kell némi utánajárás/keresgélés a neten, mire az ember végre talál egy boltot, ahol lehet kapni. És ha nagy nehezen meg is van a bolt, akkor biztosan egy hétig esik az eső, hogy még véletlenül se legyen kedve az embernek nekiindulni azért a juharszirupért. Mert hát annyira mégsem fontos, hogy szétázzunk miatta.

 

Így ma nem is volt juharszirup a palacsintához, helyette azonban lekvár, Nutella, csokiöntet és holland cukorszirup közül válogattunk.

 

Az amerikai palacsinta jellegzetessége, hogy nem feltekerős típusú. A kencéket csak ráhalmozzuk a tetejére, megszórjuk némi porcukorral és kulturáltan késsel-villával fogyasztjuk el. Persze kézben fogva és harapva is ugyanolyan jól meg lehet enni.

 

 

Záró momentumként megemlíteném, hogy a kis konyhai segédem nem kért a palacsintából, sőt, undorral nézett rám, hogy miért nem csirkehúst sütök, majd a habverő hangjára szélsebesen kimenekült a konyhából és inkább befeküdt a franciaágyba. :)

 

nov
16

Spenótos Spagetti

Címkék: vacsora sós húsmentes | Szerző: modoc | 7:50 pm

...avagy alltiteráció Popeye módra! ;) Nemrég vettem úgynevezett spenót pasztillákat, aminek az a lényege, hogy ha csak egy kis spenótra van az embernek szüksége, akkor nem kell mindet kiolvasztani, hanem csak annyi pasztellát kivenni, amennyi épp kell. Mikor az első felét használtam fel, akkor egy jó kis kecskesajtos spenótos csirkemell készült belőle, (milyen kár, hogy akkor még nem írtam blogot) most meg egy tál spagettit rittyentettem, baconnal és parmezánnal. Jöjjön is a zöldszínű szépség, vegetáriánusok bacon nélkül is elkészíthetik!

Hozzávalók:

25 dkg friss vagy mirelit spenót

3 evőkanál szezám- vagy napraforgómag

30-40 dkg spagetti

2 dl tejszín

3 teáskanál parmezán

1 mokkáskanál bors

1 mokkáskanál ételízesítő

1 mokkáskanál só

20 dkg bacon

3 gerezd zúzott fokhagyma

1 fej vöröhagyma

A kockákra vágott bacon pirításával kezdtem, mert az pont annyi zsiradékot engedett ki magából, amennyire a hagymakarikáknak szükségük volt az üvegesre párolódáshoz. Ez a művelet nagyjából 10 perc alatt megvolt, ezután belekanalaztam a magvakat.

Ekkor lépett színre a főszereplő, a spenót. :) Mivel fagyasztott volt, így olvadozott kicsit a serpenyőben, mielőtt hozzáadtam a fűszereket és a fokhagymát.

Nagyjából 15 percig hagytam párolódni a spenótot, majd nyakonöntöttem tejszínnel és rászórtam a parmezánt is.

Nálam mindezek után ízcsata következett, eszeveszett kóstolásba kezdtem, és mindenfélét utánpótoltam, amiről úgy gondoltam elkelne belőle még egy kicsi, hogy teljes legyen az étel ízvilága.

A végeredmény kiváló lett, be is pusziltuk egy szemvillanás alatt. :) (A kitálalt spagetti tetejére parmezánt szórtunk.)

nov
14

Lecsó gazdagon

Címkék: vacsora sós vendégposzt | Szerző: modoc | 10:43 pm

Kedves Olvasóim, nagy örömmel teszem közzé az első vendégposztot, amelyet gazdinf küldött el nekem. A lecsót egyébként is nagyon szeretem, de így felturbózva csak még jobb lehet. A képeket nézve nem is kétséges az isteni végeredmény. :) Na, nem szaporítom tovább a szót, hanem átadom gyorsan gazdinfnak:

Hozzávalók:

10 dkg szalonna
1 kis fej hagyma
fél rúd kolbász
paprika
paradicsom
só, bors
5 tojás
(tálaláshoz kenyér)

A kockára vágott szalonnát megpirítottam wokban (akinek az nincs szerintem sima serpenyő is megteszi - a szerk.), majd a zsírjában a hagymát és a felkarikázott kolbászt is.

Amikor megsült egy kicsit a kolbász, akkor a feldarabolt paprikát dobtam bele. Érdemes minél több színű paprikát használni, hogy jól nézzen ki.

Ha már megpárolódott a paprika, akkor a felkarikázott paradicsomot tettem bele. A nagyon lédús paradicsom levét el lehet forralni. A paradicsomot meg is hámozhatja, aki nem szereti a héját.

Sóval, borssal ízesítettem. Sót raktam bele bőven, mert a tojás miatt elbírja. A tojásokat felvertem, majd ráöntöttem és folyamatosan kevergettem, míg rántotta-szerűen meg nem sült a tojás.

Miután elkészült, kockás terítőn tálaltam. :)

Sajnos koleszterinben elég gazdag ez az étel, egy kis téli séta jólesik utána :)

(Köszönjük szépen a posztot, várom a hasonló műremekeket továbbra is a modoc(kukac)freemail(pont)hu-ra!)

nov
11

A hagyományok attól jók, hogy megszépítik a hétköznapjainkat. Igazából alkalmat bármikor teremthetünk egy ünnepi este kanyarítására, de valahol jó érzés, ha megidézzük a múltból elődeink szokásait. A Márton-nap régi népi ünnepünk. Mára már megkopott eredeti értelme, de jó magyar szokásként azért a lakomával kapcsolatos része még most is él. Ezért dönöttem úgy, hogy ma nálunk is ünnep lesz, legalábbis ünnepi vacsora. Szeretném Veletek megosztani életem első libapecsenyéjét, és egyben arra buzdítani Titeket, hogy teremtsetek hagyományokat a szürke hétköznapok feldíszítésére.

Hozzávalók:

60 dkg bőrös libamellfilé

1 evőkanál libazsír

1 fej vöröshagyma

80 dkg krumpli

bors

ételízesítő

majoranna

fokhagymagranulátum

petrezselyemzöld

 

A libamellet sütés előtt fél órával jól bedörzsöljük sóval, és meghintjük majoránnával.

Ne hagyjuk állni a fűtött konyhában, tegyük vissza a hűtőbe erre a fél órára. Közben melegítsük elő a sütőt, és olvasszunk ki egy kis libazsírt a tűzálló edényben.

A libákat úgy helyezzük a tálba, hogy a bőrös részével lefelé legyenek. Tegyük rá a tál tetejét és toljuk be az előmelegített sütőbe 45 percre. Közepes lángon süssük, a sütő középső rácsán.

Miközben a liba bennt sistereg a sütőben, foglalkozzunk a krumplival. Vágjuk apró cikkekre, és sózzuk, borzozzuk meg nyersen. A hagymát pedig karikázzuk fel.

A libát se feledjük teljesen, kimondottan jót tesz neki, ha sülés közben locsolgatjuk a saját levével. (Kb. 15 percenként)

Amikor letelt a libácska 45 perce, szórjunk rá egy kis ételízesítőt is, és fordítsuk át a másik oldalára. Oda is szórjunk, nehogy a másik oldala megsértődjön, hogy ő nem kap umamit. :)

Fektessük be mellé a hagymakarikákat és a krumplicakkokat. Csípni fogják egymást! ;) (De nem a szánkat!) Forgassuk össze, hogy a krumpli kellőképpen megmártózhasson a liba szaftjában.

Ismét fedjük le és toljuk vissza a sütőbe 30 percre. Mikor ez letelt én már jónak értékeltem a dolgok alakulását, mégis visszatoltam még 10 percre, ekkor már fedő nélkül, hagy piruljon meg kicsit a liba bőre. :)))

Hát nem gyönyörű? :) Még szeletelni is nagy öröm volt, csak úgy táncolt benne a kés, olyan puhára sült. A krumpli kapott még pár csipet fokhagymagranulátumot és petrezselyemzöldet.

Azt hiszem erre mondják, hogy ételköltemény. :-)

Annyira nem tudtam vele betelni, hogy csináltam mégegy képet, közvetlenül azelőtt, hogy ez a csoda célba ért volna. :-)

Kéretik megfigyelni, hogy a vajpuha krumplin fénylő libazsír már némán kacsingat a tányér túloldalán mohón várakozó bagettre, aki majd felissza őt. :-)

Hát mit mondjak, elégedett vagyok az idei Márton-nappal. :-) Liba Leontin! Jövőre Veled ugyanitt!

nov
9

Felhívás keringőre

Címkék: egyéb | Szerző: modoc | 5:10 pm

Vagyis nem egészen arra, de sütés főzésre mindeképp. Persze aki közben táncolni is szeretne, hát miért ne. :) Én nem vagyok semmi rossznak az elrontója. :-)

Mint azt bizonyára többen észrevettétek, a bejegyzések ritkultak kicsit. Ennek nem az az oka, hogy felvitte az Isten a dolgunk és étteremben eszünk mostanában, sőt még csak nem is fogyózunk, ahogy egy kedves Olvasóm kérdezte a kommentben. :-)

Sajnos, vagy hála az égnek, megszaporodtak a teendőim, (iskola és egyéb más elfoglaltságok) így nem mindig van időm főzni, és ilyenkor csak összeütök egy rántottát, vagy virslit főzök. Persze örökké ilyesmit sem ehetünk ezért ritkán azért főzök, de akkor kiadósat és több napra. Ezek pedig általában bonyolult, összetett ételek, amikkel a kezdő macikat fakanálforgatókat nem szeretném bevinni a málnásba. Ja és ami a legfontosabb: Van egy szuper férjem, aki főz rám ameddig én az iskolapadot koptatom szombatonként. :)

Úgyhogy ennyi felvezető után azt hiszem jöhet a felhívás:

Szeretettel felkérek minden főzni tudó és szerető emberkét, hogy ossza itt meg velünk kedvenc receptjét, természetesen a bloghoz hűen képekkel illusztrálva. Kérném, hogy aki receptet küld, az ne csak a végerendményt kapja le, hanem az elkészítési folyamatokról is készítsen képes dokumentációt. Én pedig nagy örömmel beszerkesztem ide a blogba, mások örömére, na meg persze a sajátoméra is. :)

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ezentúl én magam nem is fogok posztolni! Amikor tehetem írok, de ettől függetlenül várom az ínycsiklandozó képes recepteket ide:

modoc (kukac) freemail (pont) hu

Minden leendő vendégposztolómnak előre is köszönettel,

modoc

nov
7

Buci hamburger

Címkék: vacsora sós | Szerző: modoc | 7:35 pm

Meki ide vagy oda, azért még mindig a jó öreg bucizsömlés hamburgerre folyik össze leginkább a nyál a számban. :) Az illatos édes puffancs, a friss, ropogós zöldségek, és hát igen, a hús. A hússal van a legnagyobb probléma, ugyanis az utcai árusok esetében nagyon nehéz olyan helyet kifogni, ahol finom hús van a hamburgerben, nem pedig valami menzás pancsi féle borzalom. Ma megosztok veletek egy hamburgerhús receptet, nekem ez vált be.

Hozzávalók:

30 dkg darált marhahús (én most csak sertéshúst kaptam, azzal sem volt rossz, de a marha az igazi)

2 tojás

1 tesákanál ételízesítő

1 teáskanál só

1 gerezd zúzott fokhagyma

1 kis fej apróra vágott vöröshagyma

1 mokkáskanál bors

4 teáskanál zsemlemorzsa

A fentieket egy tálba ömlesztettem:

Nedves kézzel (hogy ne legyek csuklóig ragacsos) jól összegyúrtam:

Aztán csak úgy találomra lapogattam a masszából 2 szép kerek lapos hamburgerhúst, és teflonserpenyőben, kevés olajon (kb. 2-3 evőkanál) mindkét oldalát 10 percig sütöttem közepes lángon.

A masszából összesen kb. 4 szép nagy hússzelet jön ki, de én csak kettőt sütöttem ki egyszerre, hogy jól elférjenek a serpenyőben. Íme a kész mű:

Ameddig a húsok sültek, addig előkészítettem a zöldségeket. Ezeket nem részletezem külön, mindenki pakoljon bele bőven, amit csak szeret. Illetve innen a képről lehet ötleteket lopni! :) Ami elmaradhatatlan: A jófajta csalamádé, és a folyékony fűszerek. (ketchup, mustár, majonéz)

Tettem bele reszelt sajtot is. Az érdekesség kedvéért leírom, hogy cheddar sajtot vettem bele, merthogy a mekiben is az van. Gyorsan hozzáteszem, hogy kb. ennyi volt az összes egyezés a két hamburger között. :)

Én is, meg az uram is ízlés szerint díszítgettük a drágaságunkat. Az enyémet kaptam lencsevégre, fogadjátok szeretettel. :)

Jó étvágyat mindenkinek! :)

okt
19

Fasírt

Címkék: sós főétel | Szerző: modoc | 9:11 pm

Önök kérték rovatunk következik. :-)

Hozzávalók:

70-80 dkg darált sertéshús

4 gerezd zúzott fokhagyma

2 lapos teáskanál só

1 mokkáskanál ételízesítő

1 késhegynyi őrölt kömény

1/2 mokkáskanál őröltbors

2 púpos mokkáskanál pirospaprika

1 tojás

1 vízbe áztatott zsömle

 

Roppant egyszerű recept, mindössze annyi a teendő, hogy az összes fent felsorolt hozzávalót egy tálba csoportosítjuk, és jól átgyúrjuk.

A zsömlét éppen csak merítsük meg a vízben, ne áztassuk sokáig, mert akkor atomjaira hullik szét. :-) Ja, és markunkba szorítva facsarjuk ki belőle a vizet mielőtt a húshoz adjuk.

Egy kiadós masszázs után kész is az óriásfasírt. :-)

Persze nekünk inkább kis labdacsok kellenek, ezért vizes kézzel formáljunk lapos gombócokat a masszából, és kislángon süssük meg mindkét oldalát kb. 15-15 perc alatt. Olajat is használhatunk, de én a sertészsírt preferálom.

Íme a gyönyörű kis gombócok, amik gyönyörűen siklanak lefelé az ember torkán. :-)

Jó étvágyat! (Én franciasalival és kenyérrel tálaltam.)

okt
19

Házi lángos

Címkék: vacsora sós főétel húsmentes | Szerző: modoc | 8:24 pm

Valószínűleg sokak szeme felcsillan a címet olvasva, mivel majdnem mindenki imádja a piacok meg a strandok kihagyhatatlan kedvencét, a lángost! Következzen egy olyan recept, ami nem szívja meg magát olajjal, de legalább finom. Ja, és szokás szerint nagyon egyszerű is elkészíteni. :-)

Hozzávalók:

1/2 kg liszt

2,5 dl tej

1 mokkáskanál cukor

1 teáskanál só

1 kis dobozos tejföl

2 dkg élesztő

Az élesztőt a pizzához hasonlóan felfuttatjuk 1 dl tejben, amibe 1 mokkáskanál cukrot szórtunk. A tej hőmérsékletét nehéz pont elég langyosra beállítani. Túl meleg semmiképp se legyen, mert akkor sohasem fog felfutni. Ha túl hideg a tej, akkor sem, de ez esetben a helyzet még megmenthető, kb. 3 percnyi, 100-as fokozaton történő megmikrózással. :-)

Ha az élesztő frankón kidagad a bögréből, akkor öntsük a már összekészített keverékbe, a liszthez, a maradék tejhez, a tejfölhöz és a sóhoz. Géppel kezdtem el keverni, mint ahogy a fotó is mutatja, de kézzel gyűrkészelve fejeztem be. Vigyázat! Ha nem készülünk direkt lánykérős meglepetésre, akkor a gyűrűnket vegyük le! :P

Ha már lesz egy ilyen kis cipónk, mint itt a képen, akkor takarjuk le egy ruhával, és meleg helyen hagyjuk kelni nagyjából 30 percig. A meleg helyet nehéz előállítani ebben a farkasordító hidegben, ezért erre adok egy tippet. A gázsütőt melegítsük be kb. 5 perc alatt, majd zárjuk el. Így tegyük be a kelesztőtálat, és csukjuk rá a sőtőajtót. Ha így teszünk, ez lesz a jutalmunk:

Egyébként ameddig kel a tészta, elkészíthetjük a lángosozás kötelező tartozékát, a fokhagymakencét. Ez nem más, mint 1 vagy max. 2 fokhagymagerezd elegye 3 evőkanál olajjal, és 3 evőkanál vízzel. Meg egy csipet sóval. Ezt a lötyit hagyjuk állni, hagy érjenek össze az ízek. Evés előtt kenőtollal oszlathatunk el belőle egy keveset a lángosunkon.

Jöhet mostmár a nagymami féle szaggatás. Nekem pogácsaszaggatóm nincs, egy egyszerű fülesbögrével szoktam karikákat szaggatni a tésztából. Valahogy így:

Ezeket a kis pampuskákat kézzel megnyújtom, és mehetnek mártózni a forró olajba.

Nagylángon kezdek neki, de ha túlmelegszik az olaj, akkor hajlamos odaégni a kicsike. Figyeljünk erre, és szabályozzuk a gázrózsát saját belátásunk szerint. Az első oldalnak kb. 3-5 perc kell, a másik oldal már megvan 1-2 perc alatt is.

Sorakozó, szépségeim! :-)

Na, és itt jön a lesifotó, szegénykémet már csak akkor sikerült lekapni, mikor leharapódtak belőle az első falatok. :-)

Mit is mondhatnék még ez után a kép után? :-) Finom nagyon, próbáljátok ki, nem fogtok csalódni!

okt
12

Nem túlzok! Próbáld ki, és írd bele a kommentbe, hogy milyen lett! Ezért a receptért garanciát is hajlandó vagyok vállalni! :) Nem kell hozzá más, csak 1 db kefír, és annak a pohara lesz a mérce. Ennek megfelelően:

Hozzávalók:

2 db tojás

1 pohár kefír (vagy natúr joghurt vagy tejföl)

3/4 pohár cukor

1,5 pohár liszt

1 pohár kókuszreszelék

1/2 pohár olaj

1 db vaníliás cukor

1 db sütőpor

3 evőkanál kakaópor

1 tábla ét tortabevonó

Legelőször is kapcsoljuk be a sütőt, hagy melegedjen. A fentieket a tortabevonó kivételével egy kavarótálba ömlesztjük, és zummm, összemixeljük a turmixéppel. Valahogy így:

Zutty!

Zümm!

12 db-os muffinsütőbe, minden mélyedésbe 2 evőkanálnyi massza megy, majd jön a rabszolgamunka, az étcsoki feldarabolása:

Az én viharvert muffinsütőm szilikonból van, így nem kell hozzá papír.

Minden mélyedésbe szórjunk csokit, így biztos, hogy egyenletesen oszlanak meg a darabkák az összes muffin között. A muffinsütőt a sütő felső részébe tegyük, és 15 perc alatt közepes lángon süssük meg a fini csemegénket.

Puha, lágy, isteni, melegen az igazi!

okt
12

Császármorzsa

Címkék: édes főétel desszert húsmentes | Szerző: modoc | 7:19 pm

Én szóltam, hogy bepótolom a lemaradást, csak győzzétek olvasni! :-D (Ennek a bejegyzésnek azt a címet is adhattam volna, hogy császármorzsa, amit nem lehet elrontani, de az ördög nem alszik, így inkább csak ide írom be zárójelben, hátha valaki aztán rácáfol erre. :) )

Hozzávalók:

5 dl tej

3 dl liszt

2 dl búzadara

1 dl porcukor

1 vaníliáscukor

fél citrom reszelt héja

3 db tojás

Kezdetnek a tojásokat válasszuk szét. Két külön tálat kapunk így.

Az egyik tálban a tojásfehérjéket verjük habbá egy csipet sóval. Azért ezzel kezdjünk, mert akkor nem kell elmosni a habverőt, simán áttehetjük a tojássárgákhoz. Azokat a cukrokkal és a tejjel kezdjük el keverni, majd adagoljuk bele a lisztet és a darát is.

Most mindkét edényt hagyhatjuk álldogálni kb. 20 percen át. Ez idő alatt a dara kellőképp megszívja magát.

Ekkor óvatosan keverjük hozzá a tojásfehérjét. Ne ijedjünk meg, ha valami ilyesmit látunk:

Kitartó kevergetéssel homogén masszát kell, hogy kapjunk. Ízesítésnek reszeljük bele a citromhéjat. Aki szereti a mazsolát, az szórhat bele pár szemet.

Én ezt 2 részletben sütöttem ki, kevés olajon, teflonserpenyőben. Íme a stádiumok, kavargatással:

Nagylángon szoktam a császármorzsát pirítani, miközben folyamatosan kavargatom fakanállal. Tálaláshoz porcukrot szórok rá, és Anyukám utánozhatatlan baracklekvárjával öntöm nyakon. Mielőtt felfalom. :)

okt
12

Hawaii pulyka

Címkék: sós főétel | Szerző: modoc | 6:21 pm

Éles váltással evezzünk olasz vizekről egyenesen Hawaii szigetére. :-) De mivel a tejszín az egyik kedvencünk, vigyünk magunkkal azt is! Ha Hawaii, akkor ananász, úgyhogy rögtön meg is határoztuk majdnem az összes hozzávalót. :-)

Hozzávalók:

1/2 kg pulykamellfilé

kb. 8 szelet sonka

1 doboz konzerv ananász

1/2 citrom reszelt héja

20 dkg sajt

fűszerezéshez: fehérbors, só, ételízesítő, petrezselyemzöld

olaj a sütéshez

2 zacskó Riceland Opálrizs

 

Kezdetnek szeleteljük fel a pulykát és klopfoljuk ki a szeleteket. Fűszerezzük meg minden földi jóval sóval, fehérborssal, ételízesítővel, petrezselyemzölddel. Kevés olajon kb. 3-3 perc alatt nagylángon fehérítsük ki a húsok felszínét.

Vegyük elő a kedvenc hőálló tálunkat, vajazzuk ki, és pakoljuk bele a szeleteket liba...ööö akarom mondani pulykasorban! :-) Ugye nem felejtettük el előmelegíteni a sütőt? ;)

Ha már minden hús bennt fekszik a tálban, foglalatoskodjunk a tejszínnel. Ezzel nem sok teendő van, mindössze csak annyi, hogy öntsük bele egy tejforraló edénybe, és forraljuk fel. Ameddig el nem kezd bugyorogni a teteje, öntsünk bele a konzervananász levéből nagyjából 1 deciliternyit. Reszeljük bele a fél citromunk levét is! Amint a tejszín felforr, és jól megkevergetjük, már zárhatjuk is el alatta a gázt.

Öntsük a fehér keveréket a húsokra, majd jöhetnek a sonkák és az ananászok is szép sorban. A legfelső réteg természetesen a sajt. Nyammm... :)

Elérkeztünk a kedvenc részünkhöz, betolva a forró sütőbe a tálat, jöhet megint 30 perc lazítás! Ki mondta, hogy a főzés nem pihentető tevékenység? :-)

Szép ez így is, de legszebb a tányérunkon! :-)

Na ugye, megmondtam! ;-)

(A rizsfőzéssel kapcsolatban nem koptattam a billentyűzetet, mondjuk úgy, hogy hmmm... időközben szintet léptek a főzésben kezdő blogolvasók, és bízom benne, hogy önállóan is megoldják ezt az egetrengető feladatot! :-D)

okt
11

Mint azt már biztos észrevettétek, imádjuk a tésztás ételeket, bármennyire is fenéknövesztőek. :S Mellettük legyen szólva, hogy mindig durumtésztát főzök, így talán kevésbé ártok a szervezetünknek. Az előző bejegyzéshez kapcsolódoan ismét olasz jellegű étel jön, teljes mértékben a saját szájízünk szerint megformázva. Nem fog csalódni, aki elkészíti ezt a remeket.

Hozzávalók:

1/2 kg darált sertéshús

1 közepes fej hagyma

1/2 kg tészta (spagetti)

1 kis konzerv sűrített paradicsom

1 mokkáskanál ételízesítő

1 mokkáskanál só

1 mokkáskanál bors

1 zacskó Knorr bolognai alap

20 dkg sajt

Némi olajon (kb. 2-3 evőkanál), nagylángon, úgy 15 perc alatt megpirítjuk az apróra vágott hagymát és a darálthúst. Közben fűszerezgessük is meg a hozzávalókban leírt ételízesítővel, sóval és borssal.

Ha ezzel megvagyunk, öntsük fel 4 dl vízzel, és szórjuk bele a bolognai alapot.

Jól keverjük el, és várjuk meg, még 15 perc alatt összesűrűsödik a mártás. Közben adagoljuk bele a sűrített paradicsomot is.

Érdemes megint több szálon bonyolítani az eseményeket, mert ameddig a szósszal szüttyögünk, a tészta is prímán megfő. A harmadik szálon pedig melegítsük elő a sütőt. A tésztafőzésnél figyeljünk arra, hogy az étel még jó fél órán át a sütőben fog szaunázni, úgyhogy ha lehet ne főzzük szét a tésztát, csak amolyan majdnem kész állapotot érjünk el.

Vajazzunk ki egy tűzálló tálat, és keverjük el a mártásunkkat a tésztával.

Most már jóformán csak a sajtreszelés van hátra. Általában trappista sajtot használok, de ezúttal ki voltam éhezve valami különlegességre, és Pannónia sajtot vettem. (Egyébként gyász, hogy egy átlag magyar háztartás számára az ilyesmi már luxus kategória...)

Ahogy már említettem fentebb, fél órára toltam be a sütőbe. Ha az ember el is feledkezne, hogy készülődik valami a konyhában, az illatok hamarosan figyelmeztetik majd, hogy ideje kivenni a műalkotást. :-)

Azért jó így összesütni a bolognait, mert az ízek remekül összeérnek. A tetejére sült sajt, meg a néhány ropogósra pirult spagettiszál pedig arra ösztökél majd mindenkit, hogy ezentúl mindig ilyen módon készítse el ezt a finomságot.

 

süti beállítások módosítása